Volt egyszer egy múzeum – válogatás az egykori Aradi Ereklyemúzeum kincseiből
Arad városa a magyar történelmi mitológiában összekapcsolódott az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékeivel. Hogy ez így alakulhatott abban jelentős szerepe volt egy féltucatnyi XIX. század végi lokálpatrióta aradi értelmiséginek és a kezdeményezésükre létrehozott közgyűjteménynek. 1891. január 13-án – az aradi illetőségű Kölcsey Egyesület keretein belül – alakult meg az a Múzeumi Bizottság, amely fő feladatának a Kárpát-medencében élő népek és nemzetek életét oly markánsan meghatározó 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeinek bemutatását és dokumentumainak összegyűjtését tartotta.
A gyűjtemény csakhamar országos hírnévre tett szert, és „Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma” néven az egyik legjelentősebb magyarországi szakgyűjtemény lett. A gyűjteménybe került a forradalom és szabadságharc számos kiváló személyiségének emléktárgya (Damjanich, Kossuth, Bem, Görgei relikviák) sok egyedi és típustárgy. A gyűjtemény azonban több is volt, mint egyszerű múltidéző. Már a kezdet kezdetén is tudományos igénnyel folyt az anyag rendszerezése. 1903-ban már 2300 darabos volt a gyűjtemény, s elérkezett az ideje egy önálló, a tudományos megalapozottságú állandó kiállításnak, illetve igényes műtárgyraktárnak helyet adó múzeumépület létesítésének is. Ennek átadására 1913-ban került sor.
A nyilvános kiállításra bocsátott, tudományos tekintélyt parancsoló gyűjteményi anyag az impériumváltást követő időszakban is háborítatlanul a helyén maradt a két világháború között is. Olyannyira, hogy a román történetírás atyjaként tisztelt Nicolae Iorga is elismeréssel illette, s a szerveződő román múzeumok elé állította példaképül. A hivatalos átvételi jegyzőkönyvben a múzeumokat felügyelő román adminisztráció az új múzeum legnagyobb gyűjteményi egységeként 3916 ereklyetárgyat regisztrált. A szabadságharc centenáriumára, 1948-ban kiállítást is rendeztek, a hangsúlyt a román-magyar haladó kapcsolatokra helyezve. Még a szocializmus térhódítását is többé-kevésbé töretlenül túlélték a ’48-as tárgyak forradalmi kiállításba csoportosítva, a Ceaucescu-diktatúra azonban a raktárak mélyére száműzte gyakorlatilag valamennyit.
1990 után kezdett újra publikussá válni a gyűjtemény. Ennek nyomán, a regionális kulturális együttműködés keretében Szegeden és Békéscsabán, majd a 150. évforduló jegyében Budapesten a Hadtörténeti Múzeumban mintegy 100 relikvia kerülhetett az érdeklődő nagyközönség elé. 1999-ben film is született Magyar Golgota címmel, amely bepillantást engedett a gyűjtemény titkaiba. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy milyen fontos lenne egyrészt a történettudományi kutatások segítésére, másrészt a kollektív emlékezet ápolására, s legalább ennyire fontos hangsúllyal a Duna-menti népek együttélésének dokumentálására a gyűjtemény szakszerű tudományos feldolgozása és közkinccsé tétele.
2008-ban kezdődtek meg a tárgyalások egy nagyszabású feltárási, revíziós, dokumentációs munkálatokról, amelyet végül 2009 decemberétől a román és magyar szakemberek végeztek Európai Uniós támogatással. A pályázati projektben az aradi Complexul Muzeal, a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a budapesti Hadtörténeti Múzeum vett részt. Így tehát a most nyíló kiállítás egy nemzetközi együttműködés részeként kerül megrendezésre a regionális kapcsolatok fejlesztését elősegítő, már három kiállítást bemutató kulturális programhoz kapcsolódva. A kiállítás célja kettős, egyszerre kíván történeti kiállítás lenni, és demonstrálni a magyar nemzettudat fejlődésében azt az egyedülálló szimbólumrendszert, amit az aradi vértanúk misztériuma tölt be. Ezek szellemében készültek az aradi, pécsi és szeged kiállítások is.
A kiállítás felvillantja az egykor volt múzeum tárgyi gazdagságát, sokszínűségét. Bepillantást enged annak szellemiségébe, a hősök tiszteletébe, kultuszába. Bemutatja a szabadságharc katonájának életmódját (hadjáratban, várfogságban egyaránt) és fegyverzetét, felszerelését, s végül, de nem utolsósorban a történeti emlékezetünkben összemosódott aradi vértanúk személyiségét is megjeleníti a hozzájuk kapcsolódó tárgyakon keresztül. Leginkább az Araddal – felesége Csernovics Emília itteni háza és ismeretségi köre révén – legszorosabb kapcsolatba került Damjanich János honvédtábornok relikviáinak bemutatásával.