Piavetól a Donig Dontól a Dunáig
Magyarország katonai története 1918-1948-ig
Az állandó kiállítás "Piavétól a Donig" kalauzol bennünket: a két jelképpé vált folyó közül az első az első világháborús olasz front szimbóluma; a második a sztálingrádi csata során elszenvedett iszonyatos veszteségeké. Magyarország katonai történetéből az 1918. november - 1943. január közti időszakot tárja elénk. Ez a korszak, az I. világháborút követő mintegy negyed évszázad forradal¬maival, ellenforradalmával, Horthy Miklós országlásával, újabb világháborúval nemzeti történelmünk egyik legviharosabb és legellentmondásosabb periódusa.
A tárgyak, dokumentumok, fényképek segítségével tallózhatunk a kor politikai eseményeiben, személyiségei közt, a Magyar Királyi Honvédség, a tengelyhatalmak és a szövetségesek által használt kézi-, könnyű- és nehézfegyverzet, a harcjárművek és repülőgépek érdekes világában.
A kiállítás az I. világháború végén a frontokról vonaton hazatérő katonák impozáns látványi elemével kezdődik. Egy képzeletbeli utca macskakövein járva gazdag fényképválogatás révén kísérhetjük figyelemmel az "őszirózsás" forradalom egymást gyors egymásutánban követő eseményeit, majd a Tanácsköztársaság 133 napját. Közben rápillanthatunk a híres páncélvonat, illetve a Lajta-monitor makettjére, ízelítőt kaphatunk a korra oly jellemző falragaszokból, felidézhetjük a vörös és fehér terror áldozatait, de az első világháború hadifoglyainak máig beszédes emlékeit is.
Megszemlélhetjük a hatalmas "Trianon-zászlót", amely a hagyomány szerint 1920. június 4-én Versailles-ban a két trianoni palota közt lobogott a zászlórudak egyikén, s amelyet a hivatalos zászlólevonáson egy amerikai tiszt állítólag saját kezűleg vett le e szavak kíséretében: "Magyarországnak vége van!"
Ugyanitt láthatjuk a Magyar Királyi Testőrség és a Magyar Királyi Koronaőrök szemet gyönyörködtető díszöltözetét, akik katonai testületként állandó és reprezentatív résztvevői voltak az állami és katonai protokollnak.
Az enteriőr-együttesbe bekukkantva egy tiszti kaszinó-részlet illetve egy lakószoba-belső bemutatásával tárul elénk a tisztek mindennapi, a mai átlagember számára izgalmas, néha meghökkentő tárgyi anyagot is rejtő élete.
Külön tárlót szenteltünk a katonai kitüntetések iránt érdeklődőknek. 1920 után lehetőség nyílott önálló magyar kitüntetési rendszer létrehozására, amelyben az új elemek mellett tovább éltek az Osztrák-Magyar Monarchia kitüntetési hagyományai. A katonák az 1918 előtt adományozott érdemrendeket és kitüntetéseket együtt viselhették az új elismerési jelekkel, amelyeken már hangsúlyosan jelentek meg a magyar nemzeti és állami szimbólumok. Érdemes mindenképp megtekinteni a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét, a Magyar Érdemkereszt I. osztályát, a Különös Dicsérő Elismerés Magyar Koronás Nagy Aranyérmét.
Megismerhetjük a korszakban használt zászlókat, az ún. "szabálytalan szabályosokat", majd az 1938. decemberi zászlórendelet alapján készülteket is. A magyar történelem sajátos lovagrendi intézményéhez, a Vitézi Rendhez kapcsolódó tárgyakkal is találkozhatunk a kiállításon. Láthatjuk a Vitézi Rend díszöltözetének egy darabját: egy atillát, továbbá egy 1930-ból származó vitézi székzászlót, valamint a mai napig használatban levő avatási kardot is (vitéz Thurzó György tulajdona).
A trianoni békeszerződés katonai rendelkezései a magyar hadsereg létszámát 35.000, tisztikarét 1750, az altiszti karét 1.313 főben határozták meg. A hadsereg kiegészítésére csak a toborzást engedélyezték. Magyarország területének védelméhez szükséges nagyobb létszámú fegyveres erejét ezekben az években az úgynevezett "rejtett alakulatok": a belügyi illetve a pénzügyi tárcához tartozó vámőrséggel, csendőrséggel, határőrséggel, folyamőrséggel és a rendőrtartalékokkal biztosította. Egyenruháik bemutatásának szerepükhöz méltó tág teret enged a kiállítás; ehelyütt történik utalás a korra jellemző paramilitáris szerveződések, a cserkész- és levente-mozgalom rendeltetésére is.
A magyar haderőt fegyverrel és felszereléssel jórészt a hazai hadiipar látta el, amelyhez az 1938-ban meghirdetett, az újrafegyverkezést célzó ún. győri Program financiálisan is megteremtette feltételeket. A magyar fegyver- és hadianyag-gyártás szellemi hátterét kiváló mérnökök biztosították, például a fegyverkonstruktőr Frommer Rudolf, Gebauer Ferenc, Király Pál, a gépjármű mérnök Winkler Dezső vagy Juhász István. A kiállításban alkalom nyílik néhány általánosan használt, jellemző fegyver kézbevételére is: ily módon a bemutató asztalon elhelyezett tárgyak közül tüzetesen szemügyre vehető például a Mannlicher-ismétlőpuska, továbbá egy világítópisztoly is.
A kiállítás tárgyilagosan foglalkozik az első, illetve második bécsi döntés következtében "visszatért" felvidéki, kárpátaljai, és erdélyi területekre történő katonai bevonulás kérdéskörével is.
Magyarország azon ritka államok közé tartozott ebben az időszakban, amely önállóan is képes volt repülőgép és harckocsi tervezésére, gyártására. Sajnálatos módon e harceszközök többsége ma már leginkább csak fényképeken szemlélhető meg - illetve a kiállításban elhelyezett maketteken: a Héja-, Messerschmitt-, Junkers JU-52 szállító- repülőgépeket, a Toldi, a Turán harckocsikat, a Nimród páncélvadászt, a Csaba páncélgépkocsit, a Zrínyi rohamlöveget és a Botond terepjáró gépkocsit így tudtak a kiállítás rendezői a nézők elé tárni.
Életnagyságban tekinthető meg viszont egy 1915/31M 7,5 cm-es fogatolt hegyi ágyú, lövegmozdonnyal.
A kiállításrész - egyelőre - a Donhoz kiérkező 2. magyar hadsereg történetével zárul: az utolsó teremben a hómezőkön át történő keserves visszavonulás töredékes tárgyi emlékei mellett a német, olasz, illetve szövetséges haderő egyenruháiból, fegyverzetéből is ízelítőt nyújt a tárlat.
A kiállítás megtekinthető a Múzeum I. emeletén
2006. május 25-től