2008 szeptemberében az egykori tulajdonos - Várkonyi Károly grafikus és festőművész - fia ajánlotta fel megvételre nagy-, illetve édesapja művészi-személyi hagyatékának katonai vonatkozású darabjait.
A hozzánk került dokumentumok nyomán egy rendkívül érdekes, rendhagyó családtörténet bontakozott ki. A katonazenész nagyapa - Maricsek-Várkonyi Károly fuvolaművész - az északi fronton, többször komolyan megsebesülve harcolta végig az első világháborút. Fia, Várkonyi Károly a debreceni képzőművészet jeles alakjának számított már a két világháború közti időszakban is. A II. világháborúba először 1942 októberében vonult be. Mint műszaki tisztviselőt, őrmesterként a VI. hadtest műszaki nyilvántartói beosztásába helyezték. Később karpaszományos őrmesterként a törzshöz került, parancsnoka kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy volt. Hosszabb debreceni helyi szolgálat után 1944. április végén a VI. hadtest parancsnoksága Tatarowba, a Kárpátokba települt, ő, mint térképész, bent maradt a törzsnél, látrajzokat készített az elkövetkező műveletek megtervezéséhez.
Várkonyi Károlyt katonai pályafutása során többször kitüntették, végül főhadnagyként került előbb német, majd amerikai fogolytáborba, ahonnan végül kalandos körülmények közt szökött haza, közben a csepeli internálótábort is megjárva. Életművének, művészetének katonai oldala azonban mindeddig nem került az érdeklődés homlokterébe.
Az NKA 2309/0709. számú pályázat révén megvásárlásra került Várkonyi-anyag a Hadtörténeti Múzeum több gyűjteményét is érintette:
A vételt követően a tárgyak gyűjteménybe való szétosztása megtörtént.
A Kéziratos Emlékanyag-gyűjteménybe kerültek azok az eredeti dokumentumok, amelyek bepillantást engednek két generáció életébe és a két világháború eseményeibe. Idekerültek Maricsek-Várkonyi Károly hivatalos iratai és első világháborús naplójegyzetei, valamit fiának, Várkonyi Károlynak katonai iratai és naplói.
A Plakát-és aprónyomtatványtár emléklapokkal és röpcédulával gazdagodott.
A Tárgyi Emlékanyag-gyűjteménybe került a 44 darab német LINEOL figura. A játékfigurák között megtalálható egy menetelő osztag, egy hat tagú katona zenekar és egy harcoló egység.
A Képzőművészeti gyűjtemény Várkonyi Károly grafikáival gyarapodott. Ott kapott helyet egy látrajz és a törzsszállás rajza, valamint a Nagyító című lap grafikái.
A Felszerelés gyűjteménybe kerültek az azonossági jegyek és a német haderő által használt élelmiszeres zsák.
A Könyvgyűjteményben kapott helyet a Kárpáti Híradó című lap, amely elsősorban a harcoló sorkatonákhoz szólt és hadtestparancsnokság adta ki. A fejléceket és a karikatúrákat hozzá Várkonyi Károly készítette. Idekerült a Ludovikás Levente 1936. évi száma is.
Az Adattárban nyertek elhelyezést az újságtöredékek, a nem militária jellegű kiadványok és a hadműveleti osztály Nagyító című lapjának másolatai.
Az anyag tulajdonosa az eladást azért kezdeményezte, mert az édesapa művészi hagyatékának könyvben történő megörökítését szeretné megvalósítani. Várkonyi Károly élettörténetét, sok családi adattal, saját költségén és kiadásában már megjelentette (Várkonyi Zsolt: Várkonyi Károly grafikus és festőművész élettörténete. Debrecen, 2007.).
Szoleczky Emese |
Závodi Szilvia |
gyűjteményvezető, muzeológus |
gyűjteményvezető, muzeológus |
Kéziratos Emlékanyag-gyűjtemény |
Tárgyi Emlékanyag-gyűjtemény |