Zrínyi Miklós Mátyás király életéről való elmélkedések című művét saját bevallása szerint két hét alatt írta meg, azonban ennek dátumát nem adta meg. A mű datálását segíti Megyeri Zsigmond 1657. november 7-re keltezett Zrínyihez intézett levele, melyben már megemlítette, így ekkora már biztosan elkészült. Továbbá Zrínyi érveléséhez példaként felhozza művében Lengyelország Károly Gusztáv által való megtámadását is, így az elmélkedések keletkezése feltehetően 1655 júliusa és 1657 októbere közé tehető. Általánosan az 1656-os datálás az elfogadott.
A költő és hadvezér – saját szavai alapján – önmaga szórakoztatására írta meg e művet, a történeti kommentárok irodalmi műfajában. Főként Antonio Bonfinit követi Mátyás király életútján, ehhez fűz megjegyzéseket. Ugyanakkor irodalmi előképként felhasználta a francia Pierre Matthieu XI. Lajos királyról szóló művét. Munkájának bevezetőjében említést tesz róla, hogy a korabeli magyar történeti hagyományból hiányoznak a történeti írók, de szerinte ennek több oka is van. Egyrészt Zrínyi szerint a magyarok elsősorban a dicső tettekben gyönyörködnek, és nem leírásukban. Másrészt megemlíti, hogy ugyan korábban is éltek nagy magyar királyok, ám ezek sorában Hunyadi Mátyás volt az utolsó, így az újabb korok uralkodói és hadvezérei nem késztették a magyar tudós főket történeti munkák megírására. Ezzel meg is adja a művének fő gondolatát, miszerint a Mátyáshoz fogható nagyságok nem születnek gyakran, majd sorra veszi, hogy miért is emelkedett ki a király alakja, milyen tulajdonságokkal, vagy épp hibákkal rendelkezett. Ez a mű ebben a formában ráadásul keretet adott Zrínyi saját politikai nézeteinek, illetve a Habsburgokkal és a főpapsággal szembeni kritikájának kifejtésére is. Ugyanakkor itt is megjelenik hadtudományi írói készsége, hiszen Mátyás egyes hadjáratai, hadmozdulatai és hadvezéri készségei leírásánál a hadtudós alaposságával elemzi, bírálja a király döntéseit.
Zrínyi politikai nézeteit tekintve kiáll a szabad királyválasztás mellett, azonban Mátyás megválasztásával kapcsolatban arról ír, hogy egy erőszakos királyválasztás akkor lehet jogos, amennyiben az ország alkalmas, jó királyt nyer magának. Ezzel kapcsolatban kifejti, hogy ez csak Isten akaratával valósulhat meg. A királyválasztás taglalása után Mátyás ellenségeit veszi sorra, akikkel rögtön, mint választott király volt kénytelen szembenézni, Ebben a szakaszban részletesen kifejti, miért is volt alkalmas a még szinte gyermek Mátyás az uralkodásra. Ezután emeli ki Mátyás egyik, szerinte súlyos jellemhibáját: a nagybátyjával szemben tanúsított hálátlanságát, akinek nagy szerepe volt megválasztásában.
Az Egyházzal kapcsolatos kritikáit először Mátyás cseh- és morvaországi hadjáratai, majd pedig a Vitéz János esztergomi érsek által szervezett összeesküvés kapcsán fejti ki. Szerinte nem lenne szabad pusztán vallási okból keresztényeknek sem egymással, sem mással háborút viselniük, mivel a Szentírás nem erre tanít. Továbbá kritikát fogalmaz meg a papsággal, főként a főpapsággal szemben. Szerinte a püspökök beavatkozása a politikába csak önös érdekeikből történik, szemben fő feladatukkal, a lelkek gondozásával.
Ezután tér rá Mátyás hadjárataira a csehek, lengyelek és a német-római császár ellen, melyek során megfigyeléseket tett Mátyás hadvezéri érdemeiről, tulajdonságairól, és megállapítja, hogy jó tanácsok meghallgatásával, ellenfeleinek összezavarásával, jó hírszerzéssel és munkabírással képes volt ellenségein felülkerekedni. Ugyanakkor a nyugati sikerek és Mátyás méltatása mellett kitér arra is, hogy ezek a hadakozások a török fenyegetés elhanyagolását vonták magukkal.
Zrínyi a teljes művön keresztül megszólaltatja saját hangját, véleményét, és elemzi, hogy mely vonások fontosak, károsak vagy előnyösek egy ideális király személyiségében és veti össze például Nagy Sándor, Salamon király, a hun Attila és egyéb híres történelmi alakokkal. A mű zárásaként összegezi, hogy Mátyásnak több erényét találta, mint hibáját, és emiatt emelkedhetett történelmi nagyságra, melyet az utána következő magyar királyok képtelenek követni.