Zrínyi Miklós az első magyar eposszal, a Szigeti veszedelemmel állított emléket az 1566-os ostrom hőseinek, illetve azonos nevű dédapjának. Saját korában nem váltott ki túl nagy visszhangot, de a 18. század első harmadában kezdődő “Zrínyi-kultusz” idején felismerték irodalomtörténeti jelentőségét. Műfaját tekintve barokk eposz, amely tizenöt énekből, valamint 1566 négysoros (+ két ötsoros) versszakból áll.
Szigetvárnak nem az 1566. évi ostroma volt az egyedüli, ami a korabeli szerzőket megihlette, sőt nem Zrínyi volt az egyetlen, aki egy irodalmi alkotásba adaptálta a hadiesemények valamelyikét. A tíz évvel korábbi, 1556-os ostrom során hősiesen védekező várkapitány, Horváth Sztancsincs Márk történetét örökítette meg a „História Anthemus szigetének ostromáról [...] magyar versekben” c. mű, illetve a ‘66-os ostromról szól a „História az Szigetvárnak veszéséről” c. munka.
A Szigeti veszedelem keletkezése 1645–’46 telére tehető. Nyomtatásban viszont csak pár évvel később, 1651-ben jelent meg az Adriai Tengernek Syrenaia-című kötetben Zrínyi több más művével egyetemben. A kötetet a szerző öccse, Zrínyi Péter horvát nyelvre is lefordította, ami 1660-ban Velencében jelent meg nyomtatásban “Andrianszkoga mora Syrena” címmel.
A történet kerete Szigetvár körülzárásától (augusztus 6.) a védők végső kirohanásáig, illetve Zrínyi hősi haláláig (szeptember 7.) tartó időszak. Ezen belül Zrínyi valós célja érezhetően a keresztény katonák felmagasztalása, valamint erkölcsi fölényük bizonyítása a támadókkal szemben. A mű az összes eposzi kelléket felvonultatja az invokációtól („Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát/ Ki meg merte várni, Szulimán haragját,”) a seregszemlén át („Az sok sürü kopja utánna s előtte/ Sok földet rettenetességgel befödte;/ Azt tudnád, hogy nagy erdő jár körülötte,/ Jancsár, mint az hangya, az földet ellepte.”) az isteni beavatkozásig („Eredj azért, archangyal,/ szállj le pokolban,/ Válassz eggyet az haragos furiákban,/ És küldjed el aztot szultán Szulimánban,/ Jutassa magyarokra való haragban.”) Az eredendően ókori gyökerű műfaj Zrínyinél keresztény elemekkel is kiegészül, például múzsaként Szűz Máriától kér segítséget az íráshoz. A szerző gondot fordított arra, hogy megismerjük a főszereplőket magyar/horvát (pl. Zrínyi Miklós, Farkasics Péter), illetve oszmán (pl. Szulejmán szultán, Rézmán bég) oldalon, valamint, ahogy az a műfajra jellemző, Zrínyi két szerelmi történetet is beleszőtt művébe (Deli Vid és Borbála, valamint Delimán és Kumilla). Emellett említést tesz a Szigettel egy időben zajló gyulai ostromról, továbbá Kerecsényi László főkapitányról, akit (tévesen) dédapja szöges ellentéteként állít be. A mű lezárásában (Peroratio) Zrínyi saját Ars Poeticáját is megfogalmazta: „De hiremet nemcsak keresem pennámmal,/ Hanem rettenetes bajvivó szablyámmal:/ Míg élek, harcolok az ottoman hóddal,/ Vigan burittatom hazám hamujával.”
Az eposz eredetileg csupán latin címet kapott: „Obsidionis Szigetianae”. Magyarra csak később, az 1817-es Kazinczy Ferenc által kiadott változatban fordították le: „Zríniász, vagy az ostromlott Sziget. Hősköltemény 15 énekben.” Pár évvel később, 1851-ben Kazinczy Gábor és Toldy Ferenc is kiadták Zrínyi műveit. Toldy korábbi, a magyar irodalom történetét feldolgozó munkájában a „Szigeti veszedelem” fordítást használta, így az 1851-es kiadásban is ez szerepelt. Bár máig ez a használatos magyar fordítás, a múlt század irodalmárai, köztük Arany János akadémiai székfoglalójában is következetesen a Szigeti ostrom-ként utal a műre. Az obsidio ugyanis ostromot jelent, tekintet nélkül annak végkifejletére, míg a régi magyar „veszedelem” szó egy erősség elvesztése esetén volt használatos.
Zrínyi írás közben merített Torquato Tasso “A megszabadított Jeruzsálem” c. művéből. Ez bevett dolognak számított a 16-17. században, ráadásul Tasso említett írása akkoriban igen nagy népszerűségnek örvendett és komoly hatást gyakorolt az utána keletkezett keresztény eposzokra.
A mű további érdekessége, hogy tartalmaz néhány olyan kifejezést is, amik a tanórákon ritkán kerülnek szóba. Példaként említhető a harmadik rész 57. verse, amikor az oszmán hadat Siklósnál ért rajtaütés alatt az egyik oszmán parancsnok az alábbi szavakkal biztatja embereit: „Hiszem tolvaj k***ák mit csináltak rajtunk/ Ide mertek jönni, hon az mi dondárunk,/ Majdan jutalmokat érdemre megadjuk,/ Csak gyorsan utánnok lovakon szágodjunk.”
Székely Bertalan - Zrínyi kirohanása (1879-1885)