A Mura-parti erődített objektum már felépítésekor a figyelem középpontjába került. A puszta létezése volt az egyik fő kiváltó oka az 1661-es háború kitörésére, mivel a folyó jobb partján épült fel, ami már az Oszmán Birodalomhoz tartozott. Az építkezés a bécsi udvar belső köreinek hallgatólagos jóváhagyásával kezdődött el egy olyan területen, amit az 1568-as drinápolyi- és később az 1606-os zsitvatoroki béke is az oszmán félnek ítélt. A Porta követei előtt I. Lipót tagadta, hogy erről tudomása lenne, de tény, hogy a kutatás jelen állása szerint az építész a németalföldi Guislain Segers d’Ideghem von Wassenhofen volt – Belső-Ausztria [Stájerország, Karintia, Krajna és az Osztrák Tengermellék] főhadmérnöke.
Jellegét tekintve Zrínyi-Újvár egy „hídfőerőd” volt. Ahogy arra neve is utal, az ilyen objektumba telepített helyőrség feladata a hídfőbiztosítás, jelen esetben: a Muraközből Kanizsa felé vezető út átkelőjének ellenőrzése volt. Raimondo Montecuccolinak ugyanakkor szakmai szempontból fenntartásai voltak, például hosszú ostrom esetén védhetetlennek tartotta. A generális helyesen látta: méreténél fogva valóban szűkös volt, a túlparttal csak egy hajóhíd kötötte össze, a folyópart magas fala pedig gondot jelenthetett a helyőrség esetleges menekítésekor. A fenntartások utóbb beigazolódtak: az első rövid, sikertelen ostrom alatt (1663) ezek a nehézségek még alig mutatkoztak. Mindezek mellett eredeti katonai szerepét jól töltötte be a délvidéki műveletek – így például az 1664-es téli hadjárat – kiindulópontjaként jó szolgálatot tett, sőt Kanizsa ellátásását is eredményesen lehetett innen akadályozni.
A téli hadjárat során kivívott sikerek ellenére Kanizsa ostroma késve kezdődött meg (1664. április 21.). A keresztény sereg ekkor már igen rossz állapotban volt (akadozó utánpótlás és járvány). A műveletekben a legénység elfáradt, részben le is cserélődött, ami a harcértéket negatívan befolyásolta. Az újak ugyanis, ahogy Montecuccoli fogalmazott: „még arra sincsenek kiképezve, hogyan kell vinni a fegyvert, nemhogy használni.” Emellett az ellátás akadozott, ami a harcérték mellett a morált is igencsak lerontotta. Az ostrom munkálatai lassan haladtak, a sereg pedig május végére már igen rossz állapotban volt, amikor híre jött, hogy a Köprülü Fazil Ahmed nagyvezír vezette felmentősereg már úton van. Ennek hatására június első napjaiban Julius von Hohenlohe és Zrínyi az ostrom felhagyásáról döntött. Ezzel egy időben Bécs utasítására Montecuccoli (a Duna mellől) szintén a térségbe indult.
A keresztény csapatok, illetve a bécsi udvar célja eredetileg az lett volna, hogy Montecuccoli a Duna mentén Esztergom ellen vonul, lekötve a térség oszmán csapatait, és ezzel elég teret biztosít a kanizsai ostrom lefolytatásához. A megkésett ostrom miatt azonban ez nem vált be, és a nagyvezírnek volt ideje felvonulni seregével. (Ez nagyságrendileg 60 000 főt számlált, de az állománynak „csak” mintegy fele állt reguláris csapatokból.) Köprülü Ahmed hosszú távú célja a nyugati irányú terjeszkedés, illetve Bécs elfoglalása lett volna, rövid távon azonban „csak” Kanizsa „tehermentesítése” Zrínyi-Újvár elfoglalása által.
Az ostrom június 5-én azzal kezdődött, hogy a erősséggel szemközti magaslatokról (amiket a koalíciós csapatok Zrínyi javaslata ellenére nem szálltak meg) megkezdték az erődítmény és a Mura jobb partján felállított tábor lövetését. Pár nappal később megkíséreltek átkelni a szemközt lévő folyami szigetre, amit Peter Strozzi embereivel megakadályozott. Június 10-én kezdetét vette a közelítőárkok ásása, miközben a védő fél sem tétlenkedett: a felvonulási útvonal vonzáskörzetében több portyát is végrehajtottak (a 12-it maga Zrínyi Miklós vezette).
Június utolsó napjaiban a Mura folyó mentén már 36 000 fős keresztény haderő táborozott. 1200 fő Zrínyi-Újvár falai között, amit további 1200 fő biztosított, a sereg többi része pedig jól kiépített táborban várakozott a folyó túlpartján. Az idő azonban Montecuccoli ellen dolgozott: győzelmet csak egy nagyméretű ellentámadással lehetett volna elérni. Június 22-re terveztek is egy ilyet, azonban a támadók tudomást szereztek róla, így nem került rá sor. (Lévén így felkészülten várták volna a keresztény csapatokat.) Az idő pedig sürgetett: 25-ére az oszmán csapatok állásokat alakítottak ki az erődárokban, 27-én éjszaka pedig nagyarányú támadás kezdődött, amit még épphogy sikerült visszaverni. Zrínyi-Újvár katonai parancsnoka, Albert Tasso másnapi jelentésében már az erősség tarthatatlanságáról írt. 29-én felgyorsultak az események. Montecuccoli parancsára a védők felkészültek az erőd feladására. Épp időben, mivel újabb támadás kezdődött, amit megakadályozni már nem sikerült. A védőkön hamar úrrá lett a pánik, a kialakuló rendezetlen visszavonulás miatt a hajóhíd leszakadt és a védők szinte mind egy szálig elestek.
Zrínyi-Újvár katonai funkcióját ezzel örökre elvesztette. Miután elesett, egy héttel később felrobbantották és még a maradványait is széthordták – olyannyira, hogy a helyszínt azonosítani is csak az utóbbi egy évtizedben sikerült.
Zrínyi-Újvár egy 1665-ös frankfurti ábrázoláson
