menu in

Az előző részben áttekintettük a téli hadjárat előzményeit, a jelen bejegyzésben pedig a hadjárat lefolyásának mikéntjéről lesz szó. (Az eszéki-híddal külön bejegyzésben foglalkozunk.)

A vállalkozásnak a gyakorlatban két katonai vezetője volt: Zrínyi Miklós horvát bán, a magyar–horvát erők parancsnoka, valamint Wolfgang Julius von Hohenlohe, a birodalom területéről érkezett csapatok elöljárója. A hadjáratban résztvevő csapatok gyülekezője 1664. január 21-ére volt kitűzve Berzence vára alá. Az erősségben oszmán helyőrség állomásozott és még aznap ostromgyűrűvel zárták körül. Innentől gyors sikerek következtek: a körülbelül 400 fős helyőrség január 23-án szabad elvonulás mellett átadta a várat, Babócsa legénysége január 25-én harc nélkül kapitulált, ugyanaznap Barcsot Zrínyi csapatai már üresen találták, így felgyújtották, estére pedig megérkeztek Szigetvárhoz. Január 27-én hajnalban Zrínyi már Pécs alatt állt, déltájban pedig Hohenlohe is megérkezett. Két nappal később gyalogsági roham indult a városfal ellen. A keresztények sikeresen be is törtek, de a támadást továbbfejleszteni és magába a várba bejutni azonban már nem sikerült nekik. 

Zrínyi január 30-án Pécsett egy 5000 fős különítmény élén levált a seregről és elindult az eszéki híd irányába. Az északi hídfőnél fekvő Dárdát két nappal később érte el és azonnal hozzáfogott a mintegy 6 km hosszú híd felgyújtásához. Ez igen nehéz és időigényes feladatnak számított, lévén a kor bevett eljárása a hidak elpusztítására az égetés volt. A katonák dolgát megkönnyítette, hogy a Dráva és a körülötte lévő mocsarak is be voltak fagyva, de így is nagy erőfeszítést igényelt, mire sikerült a hídszerkezet alá és fölé elegendő mennyiségű nádat és rőzsét hordani. A híd végül két napon át égett, ám a csapat ezt már nem várta meg, február 3-án visszaindult Pécs irányába. 

Pécset 5-én érték el, útközben felgyújtották Baranyavárat. Február 7-én, a város felgyújtása után otthagyták Pécset. A következő napokban Szigetvár térségében a környékbeli oszmán helyőrségek részéről elszórt, de kevés eredménnyel járó rajtaütések érték a sereget. A hadjárat utolsó mozzanataként február 12-én ostrom alá vették Segesdet, amit a helyőrség ellenállás nélkül át is adott. Zrínyi Miklóst február 15-én már a Muraközben találjuk. A hadjárat teljes sikerrel zárult, és nagy visszhangot váltott ki. Zrínyi gyakorlatilag ekkor tett szert nemzetközi ismertségre. 

A Kanizsa felé érkező utánpótlást a környék felprédálásával és az útvonalakat őrző helyőrségek felgyújtásával egy időre teljesen elapasztották. Ezzel ideálissá vált a helyzet Kanizsa ostromának megkezdéséhez, azonban a bécsi udvar a lehetőséget elszalasztotta. Az eszéki híd felgyújtása az oszmán csapatok felvonulási útjának megrongálása szempontjából másodlagos volt. Elpusztítása fontos, hiszen az utánpótlási vonalak nélkülözhetetlen eleme volt, azonban a legújabb kutatások fényében úgy tűnik, hogy felégetésének fontossága abban rejlett, hogy az 1664. évi hadjáratra a Szerémségben pihentetett oszmán csapatok ne tudjanak azonnal a koalíciós csapatokra, illetve esetlegesen a Dél-Dunántúlra támadni. 

Emellett, bár ez a hadjáratnak nem volt célja, azt is sikerült elérni, hogy a hadszíntér a Dél-Dunántúlra helyeződjön át, ami az Oszmán Birodalom hadseregének műveleteit is megnehezítette. 


Zrínyi Miklós lovasképe, 1664.

 

Parancsnokság Jogi és Igazgatási Osztály Törzsosztály Személyügyi Iroda Hadtörténeti Múzeum Tárgyi Gyűjteményi Osztály Dokumentációs Osztály Múzeumpedagógiai Részleg Hadirégészeti Részleg Kiállítás Üzemeltető Részleg Hadtörténeti Kutató Intézet Hadtörténeti Kutató Osztály Szerkesztőség Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár Bécsi Kirendeltség Hadtörténelmi Levéltár Hadtörténeti Térképtár Hadtörténeti Könyvtár Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztály Külföldi Hadisírgondozó Osztály Kutató és Ügyfélszolgálati Osztály Üzemeltetési Részleg Gazdasági Igazgatóság Logisztikai Osztály Pénzügyi Részleg Központi Irattár Nyilvántartó Osztály Irattári Osztály Igazolási és Ügyfélszolgálati Osztály