Zrínyi Miklós 1664 elején bő három hét alatt hajtotta végre azt a hadi vállalkozást, amit a történettudomány téli hadjáratként tart számon, és aminek a legjelentősebb eredménye – legalábbis az utókor szerint – az eszéki híd elpusztítása volt. Ebben a bejegyzésben a hadjárat előzményeivel foglalkozunk, a vállalkozás lefolyásának mikéntjéről, illetve az elért sikerekről a következő részben számolunk be a Kedves Olvasóknak.
Az 1661–1664-es török háborúnak két közvetlen előzménye illetve kiváltó oka volt. Az egyik Raimondo Montecuccoli 1661-es erdélyi bevonulása Kemény János kérésére (amit Bécs tiltása ellenére hajtott végre). A másik ok pedig Új-Zrínyi vár felépítése – a Mura–folyó „oszmán” oldalán.
A magyar főurak Opinio Dominorum Consiliariorum Hungarorum címmel már 1661-ben benyújtottak egy előterjesztést Bécsben. Ez több egyidejű támadás megindítását szorgalmazta az oszmánok által megszállva tartott területek ellen. A Zrínyi Miklóstól származó elgondolás szerint a műveletek között kiemelt fontosságúak a Dráva-mentén indítandó akciók. 1663-’64 telén ebből „csak” az utóbbi valósult meg, Habsburg I. Lipót tétovázó politikája miatt az is igen nehezen. Mielőtt elfogadta volna, többször visszautasította a bán tervét. Érsekújvár 1663-as eleste azonban megváltoztatta a helyzetet, illetve fel is gyorsította az eseményeket.
A Szent Római Birodalom segítségét (’Türkenhilfe’) Lipót nehezen tudta kivívni, lévén a Rajnai Szövetség nem sietett túlzottan az uralkodónak segítséget nyújtani. Ennek (is) tudható be az, hogy az 1663-as oszmán hadjárat elindulásakor az udvarnak nagyon kevés, 28 000 katona állt rendelkezésre. A feladat, amit kijelöltek Raimondo Montecuccoli (a császári csapatok főparancsnoka) részére az Bécs és az örökös tartományok védelme volt. Amikor kiderült, hogy Bécs helyett Érsekújvárat fogják megtámadni, sem engedélye az ostromlottak segítségére sietni-, sem esélye az oszmán haderő érdemi akadályozására nem volt. Ezért volt kénytelen az erősség elestét tétlenül végignézni.
Lipótnak immáron a birodalmi gyűlés segítségét elnyerendő, nagy szüksége volt egy katonai sikerre, kapóra jött tehát a korábban benyújtott javaslat. János Fülöp mainzi választóra, (a Rajnai Szövetség vezetője) az is meggyőzően hathatott, hogy Bécstől alig több, mint 150 km-re komoly oszmán helyőrség állomásozott, ezért a regensburgi birodalmi gyűlés 15 000 főnyi erősítés küldését szavazta meg. [A Rajnai Szövegség 7000 fős serege, decemberben már úton volt Pettau (ma: Ptuj, Szlovénia) felé.] 1664 elejére a dolgok valóban kedvező fordulatot vettek: „Immár az imperiumból számos hadak vannak itt körülettünk, s úgy látom, hogy mindenre készek, csak Isten szerencsét, üdőt adjon a jó szándékhoz.” – írta Zrínyi 1664. január 6-án kelt levelében. És valóban: január 21-én Berzence alatt, mintegy 22 000–25 000 fős koalíciós haderő gyűlt össze. A sereg készen állt a hadjárat megindítására …
(Folytatás a II. részben)
