A második világháború kiváltó okai a versailles-i békeszerződések megoldatlan problémáiból eredeztethetők. Németország, Olaszország és Japán már az 1930-as években megbontotta az első világháború utáni viszonyok rendjét és új pozíciókat szerzett. A győztes hatalmak közömbössége és engedékenysége okán hadipotenciáljuk gyorsan kifejlődött.
Gyors német győzelmek és részleges magyar területrevíziók (1939-1941)
A második világháború 1939. szeptember 1-jén vette kezdetét, miután a német haderő lerohanta Lengyelországot. Franciaország és Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak, de nem avatkozott be. A Molotov-Ribbentrop-paktum értelmében a németek a nagyobbik, a szovjetek a kisebbik lengyel területrészt szállták meg. Szovjetunió november 30-án egy területcsere visszautasítása ürügyén megtámadta Finnországot, amely területátadások árán őrizhette meg függetlenségét. 1940. április 10-én a német haderő elfoglalta Dániát és Norvégiát, majd május 10-étől az angol-francia erőket megkerülve Calais térségéig tört előre. Belgium június 28-án kapitulált, az angol-francia alakulatok Dunkerquenél evakuáltak. Párizs június 14-ei német megszállása után Franciaország egy részét a kollaboráns vichy-i kormány, a többit a német ellenőrizték. A németek légi és tengeralattjáró csapásai nem tudták kiléptetni Nagy-Britanniát a háborúból, melyet az USA ún. „kölcsönbérleti szerződéssel” támogatott. Olaszország Egyiptomot, Líbiát és Görögországot nem tudta elfoglalni, észak-afrikai gyarmatai megtartására a német Afrika Hadtestet vetették be. Szeptember 27-én a három tengelyhatalom megkötötte Háromhatalmi Egyezményt. Németország a Szovjetunió ellen felvonuló csapatai biztosítására megtámadta Görögországot és az angolszász orientációra váltott Jugoszláviát. A jugoszláv haderő április 17-én, a görög április 23-án tette le a fegyvert.
A magyar politikai és katonai vezetés 1938-tól várta a kedvező külpolitikai helyzetet és nagyhatalmak támogató hozzájárulását az elcsatolt területek visszaszerzéséhez. Revíziós törekvéseihez csupán a Németországtól és Olaszországtól remélhetett támogatást. Az ország ezáltal egy olyan kényszerpályára került, amelyről beszűkült mozgástere miatt nem lehetett letérni. A háború nélküli „győzelmek” sora Magyarország számára az első bécsi döntéssel kezdődött. A Csehszlovákia sorsáról határozó müncheni egyezmény értelmében a Felvidék déli körzeteit november 2-án visszakaphatta. 1939. március 15-én, Csehszlovákia szétesése után német jóváhagyással önálló hadművelettel Kárpátalját is visszaszerezhette. A német-lengyel háború idején semleges maradt, 1940 júliusában azonban közel került ahhoz, hogy Romániával konfliktusba keveredjék. Erdély visszaszerzését a Honvéd Vezérkar főnöke német segítséggel, a Teleki-kormány szükség esetében a magyar királyi Honvédség részvételével tervezte. A kérdést a román kérésre összeült német-olasz döntőbíróság oldotta meg, melynek értelmében a második bécsi döntés által Magyarország birtokba vehette Észak-Erdélyt és a Székelyföldet.
A környező országok megszűnte, illetve politikai, gazdasági és katonai erejük csökkenése miatt Magyarország Közép-Európában meghatározó tényezővé vált és egyben lekötelezettje lett Németországnak. Hitler ezt követően Magyarországot is csatlakozásra szólította balkáni hadműveletéhez. 1941. március 28-ai levelében nemcsak a Wehrmacht számára kért magyar területen átvonulást, hanem katonai részvétel ellenében a Délvidék visszacsatolását is ígérte. A Legfelső Honvédelmi Tanács április 1-jén úgy döntött, hogy a honvédség csak a jugoszláv állam felbomlása esetén vehet részt az offenzívában. A honvédség végül április 11-én Jugoszlávia felbomlása és Horvátország megalakulása után kapcsolódott be a német-olasz hadműveletbe. A 3. hadsereg a Gyorshadtesttel május 6-ig szállta meg Bácskát, Muraközt, Muravidéket és a Baranya-háromszöget.
Német-szovjet hadműveletek, a háború kiterjedése, magyar veszteségek (1941-1943)
A német haderő 1941. június 22-én indította meg „Barbarossa” hadműveletét. A támadás a szovjet haderőt saját hadászati felvonulása közben érte. A német hadseregcsoportok szeptemberig elfoglalták Kijevet és ostrom alá vették Leningrádot. November 7-étől az USA Szovjetunió részére is fegyverzetet és felszerelést juttatott az ún. „kölcsönbérleti szerződést” keretében. Ezt követően sikerült a németeket megállítani és Moszkva előtt visszaverni.
Magyarország egy nem provokált repülőtámadás okán kapcsolódott be a második világháborúba. Kassa bombázását, majd a Kőrösmező-Budapest közötti gyorsvonat szovjet gépek általi megtámadása után Bárdossy László miniszterelnök június 27-én az országgyűlés Képviselőházában bejelentette a két ország közötti hadiállapotot. Hitler kezdetben nem számolt a honvédség Szovjetunió elleni részvételével. A magyar hadvezetés a honvédség felajánlását szorgalmazta, a politikai vezetés pedig német felkérést várt ez ügyben. A Kárpát-csoport, július 9. után csak Gyorshadteste a német Dél Hadseregcsoport kötelékében július 1-jétől négy hónapig vett részt a harcokban és mélyen benyomult Szovjetunió déli területére. A 3730 fős veszteséget szenvedett seregtestet jelentős anyagi veszteségek érték. Legsúlyosabb veszteségeit július 26-27-én Gordijevkánál szenvedte el, legsikeresebb harcait pedig Umanynál és a Dnyeper vonalánál hajtotta végre. - A politikai vezetés a győzelmek elmaradását és a szovjet ellenállást tapasztalva főcélként az ország területi épségét és erőinek megőrzését jelölte meg. A Honvéd Vezérkar újonnan kinevezett főnökének a németek irányába egy kevésbé elkötelezett katonapolitikát kellett képviselnie. A Gyorshadtest ugyan visszatérhetett, azonban öt gyalogdandárt kellett helyette útvonalak biztosítására és katonai közigazgatási feladatokra Ukrajnába küldeni. 1942 februárjától partizánegységek ellen is bevetették e csapatokat és részt vettek a szovjet Délnyugati Front offenzívájának elhárításában. A magyar csapatok júliusig 1802 fő vesztettek a partizánok elleni harcokban.
1941. december 7-én Japán megtámadta az USA legnagyobb haditengerészeti bázisát, Pearl Harbort és megszállta Malájföldet, Indonéziát, Burmát és a Fülöp-szigeteket. 1942 nyarán az amerikai-brit erők ezután több csapást mértek a japán hadiflottára. A szovjet hadvezetés, miután a német főtámadást Moszkva irányában várta, a harkovi katlancsatában csapatait súlyos veszteség érték, elesett a Kercs-félsziget és Szevasztopol is. A június 28-ai német főhadművelet kezdetben sikeres volt, de a szovjet erők zöme elkerülte a bekerítést. Hitler ezután Sztálingrád és a Kaukázus irányába két szétágazó hadműveletet kívánt egyszerre megindítani. Sztálingrádot sem sikerült elfoglalni és a létfontosságú kaukázusi olajmezőket sem érték el csapataik. Az észak-afrikai támadások is elakadtak és az angolszász csapatok túlereje folytán csapataik sorra vereséget szenvedtek. A német-olasz csapatok 1943. május 13-án Tunéziában letették a fegyvert, ezzel Észak-Afrikában véget értek a csaták.
A súlyos személyi és anyagi veszteségek a német hadvezetést arra kényszerítették, hogy az 1942 tavaszi offenzívájában szövetséges haderőinek erejét is igénybe vegye. A magyar hadvezetés retorziótól tartva csak a követelések mérséklésére törekedett. Ennek értelmében kilenc könnyű hadosztály, egy páncéloshadosztály és egy repülő köteléket vonult el a keleti hadszíntérre. A 2. hadsereg 207 000 fős állományának összeállításánál a sorállomány kímélése volt a cél, a nemzetiségi hadkötelesek száma a hadseregen belül 20% volt. Fegyverzet és felszerelés terén igyekeztek a legjobban ellátni az alakulatokat. A nemzetiségi hadkötelesek aránya a hadseregen belül 20% volt. A 2. hadsereg kisebb része harcok árán, zöme pedig gyalogmenetben jutott ki a Donhoz. A szovjet 6. hadsereg ellen folytatott nyári hídfőcsaták során két jelentős hídfőállás maradt a folyó jobbpartján. A leharcolt csapatok ezután védelemre rendezkedtek be. A hadvezetés csupán némi fegyverzeti és felszerelésbeli pótlásokra hajlott és 45-50 000 fős kontingenst küldött az állomány fokozatos felváltására. A munkaszolgálatosok létszáma ezzel együtt 38 000 főre nőtt. A 2. hadsereg sorsát illetően a Kállay-kormány célkitűzése az volt, hogy feszült román-magyar viszony és a bizonytalan külpolitikai helyzet okán az országot kivezesse a háborúból. A Voronyezsi és Brjanszki Frontnak a magyar 2. és az olasz 8. hadsereg megsemmisítésére utasított seregtestei 1943. január 12-én és 14-én áttörték az arcvonalat. A VII. hadtest a január 17-ei visszavonulási parancsra körülzárásából kitörve vonult vissza. A szovjet vezetési hibáknak, a hatásos páncélelhárító rendszernek és a sikeres utóvédharcoknak köszönhetően a IV. és VII. hadtest zöme eljutott az Oszkol folyó mögé. A III. hadtest is ekkor tört ki bekerítéséből. A 2. hadsereg vesztesége 128 ezerre tehető, az anyagi veszteség 70%-os volt.
A Sztálingrád térségében 1942. november 19-én megindított szovjet hadművelet során a német 6. hadsereget bekerítették és 1943. január 31-én kapitulált. A szovjet csapatok ezután Orel, Kurszk és Harkov térségéig törtek előre, a németek azonban Harkov bevételével újból átvették a kezdeményezést. A legnagyobb páncéloscsata július 12. és 13. között Prohorovkánál zajlott le és eldöntetlen maradt. A szovjetek azonban előnyös helyzetet teremtve elfoglalták a Donyec-medencét és Kijevet is. Az angolszász csapatok július 10-én partra szálltak Szicíliában, majd Olaszország kilépett a háborúból. A szövetséges hatalmak teheráni konferenciáján egyeztettek a második frontról és a háború utáni rendezésről.
A sztálingrádi és észak-afrikai vereségek Kállay Miklós miniszterelnököt és a németellenes köröket megerősítették abban, hogy mielőbb kapcsolatokat kell teremteni az angolszász hatalmakkal. A hadvezetés egyelőre a német szövetségen belül próbálta keresni a lehetőségeket. 1943. május 1-jétől kilenc magyar megszálló seregtest tartózkodott ukrán területen, zömük a Pripjaty-mocsaraknál. A Dnyeszter védelmére rendelt csapatokat márciusban súlyos veszteségek érték. A magyar II. tartalék hadtest és az 1. lovashadosztály lengyel területre vonult vissza, de a varsói felkelés elfojtásában nem vettek részt.
A Vörös Hadsereg téli-tavaszi hadműveletei során a Leningrád körüli ostromgyűrűt áttörve behatolt Észtország területére, elfoglalta az ukrán területeket és a Krim-félszigetet. Június 6-án az angolszász erők normandiai partraszállásukkal megnyitották a második frontot és megkezdődött a német csapatok visszavonulása. Eközben a győztes monte-cassino-i csatát követően június 4-én felszabadult Róma és augusztus 25-én Párizs is.
Angolszász győzelmek, német vereségek, háborúból történő sikeres és sikertelen kísérletek (1944 – 1945)
A magyar katonai és a politikai vezetés 1943 decemberétől azt remélte, hogy a szovjet haderő nem tartja majd szükségesnek a Kárpátok magyar csapatok által védett arcvonalának áttörését. A Kállay-kormány ismertté vált béketapogatózási kísérletei a német hadvezetést cselekvésre késztették. Csapataik 1944. március 19-én megszállták az országot és az 1. hadsereget a Dnyesztertől délre keletkezett hézag kitöltése érdekében támadó hadműveletre utasították. Az április 17-ei offenzíva során sikerült a Kárpátok előtti arcvonalat helyreállítani. Ezt követően a szovjet 18. hadsereg és az 1. gárda hadsereg több helyütt áttörte az 1. hadsereg arcvonalát. A Hunyadi-állásban megkapaszkodott erői támogatására új csapatokat vetettek be.
A szovjet csapatok nyári-őszi hadjárata során a finn-német erők kapitulációja után Finnország súlyos fegyverszüneti feltételeket írt alá. A harcok eközben belorusz területen, majd a lengyel határok előtt zajlottak. A déli arcvonalon megindított szovjet támadás hatására Románia augusztus 23-án kilépett a háborúból és hadat üzent Németországnak, Bulgária a szovjet hadüzenet okán ugyanezt tette. A német csapatok novemberben kivonultak a délszláv és balkáni államokból. Szeptember 17-étől a nyugati hadszíntéren egy angolszász légideszant hadműveletet vette kezdetét. Ennek kudarcára a német páncéloserők ellentámadásba lendültek, de előretörésük elakadt. A szövetséges erők a megmaradt német alakulatokat a Ruhr-vidéken bekerítették és április 25-én Torgaunál találkoztak a szovjet csapatokkal.
A honvédség utolsó támadó hadműveletét Erdély és Székelyföld megtartásáért a politikai vezetés szorgalmazta. A védelmükre megalakult 2. hadsereget ennek érdekében a Dél-Erdély felé néző nyugati magyar határszakaszon vetettek be. A 2. Ukrán Front seregtestei augusztus 26-án törtek be a magyar területre. A 2. hadsereg szeptember 5-ei offenzíváját a szovjet főerők gyors előretörése miatt be kellett szüntetni, és megkezdődött a Székelyföld kiürítése is. A IV. és VII. hadtest késői támadásukkal csupán Aradot vették birtokba. Az újonnan felállított 3. hadseregnek a Tisza vonalát és Nagyvárad körzetét kellett védenie. - Míg az 1. hadsereg az 4. Ukrán Front alakulatait az Árpád-vonalban próbálta megállítani, addig a 2. Ukrán Front seregtesteinek a 1. hadsereg hátába történő előretörését a 2. hadsereg igyekezett megakadályozni. A magyar és német alakulatok, kiváltképpen a 2. hadsereg tordai szakasza, október 8-áig tartották az arcvonalat. A magyarországi hadműveletek nyitányát az Alföldi páncélosütközet jelentette. Az október 6. és 31. között lezajlott harcok során a visszavonuló magyar 1. és 2., illetve a német 8. német hadseregek végül elkerülték a bekerítést, mivel a Debrecennél küzdő német csapatok merész ellencsapással az arcvonal hézagain benyomulva kimenekítették azokat. – Horthy október 15-ei proklamációja váratlanul érte a moszkvai előzetes fegyverszüneti tárgyalásokról tájékozatlan csapatokat. A honvédség alakulatainak minden előkészület nélkül, eddigi beállítottságával ellentétes módon kellett volna cselekednie. A háborúból való kiugrás kudarcához Horthynak a hadseregétől való elszakadása és hadvezetés képviselőinek passzív és negatív magatartása is hozzá járult. - Október végétől a szovjet hadseregcsoportok legfőbb célja Budapest elfoglalása volt. Miután menetből nem sikerült birtokba venni, a 4., 3. és 2. Ukrán Front csapataival északról déli irányba haladva fejezték be a főváros körülzárását. Az ostrom 1944. december 24-étől 1945. február 13-áig tartott, a német IV. páncéloshadsereg vállalkozásai a német és magyar védősereg felmentésére sikertelenül végződtek. December 28-án a Heinrici-Seregcsoport, a német 6. és 8., illetve a magyar 3. hadsereg kötelékében csak 14 magyar alakulat harcolt.
December 21-én a szövetséges hatalmak oldalán újjáalakuló Ideiglenes Nemzetgyűlés megválasztotta a végrehajtó hatalmat gyakorló szervét, az Ideiglenes Nemzeti Kormányt és hadat üzent Németországnak. A német haderő utolsó offenzíváját 1945. március 6-án a 6. SS. és a 2. páncéloshadsereg indította meg, azonban és a Duna megközelítése után egy hét után kifulladtak. A szovjet 2. és 3. Ukrán Front csapatai ezután három hét alatt megszállták az ország teljes területét és elfoglalták Bécset és Pozsonyt. Az 1945. februári jaltai konferencián a szövetséges nagyhatalmak Európa újjászervezését vitatták meg. Az itáliai német erők és Berlin védői május 2-án kapituláltak és Németország aláírta a feltétel nélküli fegyverletételről szóló okmányt. A február 4. és 11. közötti potsdami konferencia témája Németország volt. A Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba hatására Japán szeptember 2-án elfogadta a feltétel nélküli kapitulációt. A második világháború a szövetséges koalíció teljes győzelmével ért véget. A katonai áldozatok összlétszáma 22, a polgári lakosságé 28 millióra tehető.
A magyarországi harccselekmények 1945. április 11-én Magyarbüks szovjet megszállásával értek véget. Magyarország teljes embervesztesége 900 000 főre tehető. 1944 tavaszán 450 000 magyarországi zsidót deportáltak, hadifogságba 570 ezren, köztük 150 000 polgári személy került. A magyarországi légitámadásoknak közel 20 000 fő esett áldozatul. A háború újabb területcsonkítással és a nemzeti vagyon 40%-ának elvesztésével fejeződött be.