(Turán 75 rövid és Turán 75 hosszú)
A hadi tapasztalatok alapján már 1941 őszén világossá vált, hogy a 4 cm űrméretű harckocsiágyú a Turán elé kitűzött feladatok – a T–34 és ennél nehezebb harckocsik leküzdése, a tábori fedezékek és lőállások hatásos rombolása – végrehajtásához nem elég hatékony. A vezérkar egy 7,5 cm-es űrméretű löveggel ellátott harckocsi megalkotását követelte. Mivel nem akarták az amúgy is csúszó Turán-program leállításával a Honvédség harckocsikkal való felszerelését tovább halogatni, előírták, hogy az új harcjárművet a már gyártásban lévő Turán közepes harckocsiból úgy kell kialakítani, hogy a motor a futómű és a toronygyűrű ne változzék. E feltételeknek a szerkesztők csak úgy tudtak eleget tenni, hogy eleve egy rövid csövű, kisebb kezdősebességű, kevésbé hatásos löveg beépítését tervezték.
Bár az új harckocsi méreteit, páncélzatát és teljesítményét tekintve a közepes kategóriába tartozott, Magyarországon – tekintettel 75 mm űrméretű lövegére – nehézharckocsinak tekintették. A módosított torony mintapéldánya a beépített 7,5 cm-es rövid csövű ágyúval 1942 februárjában készült el. A nagyobb torony és a súlyosabb fegyverzet a harci tömeg egytonnás növekedését jelentette, amelynek következtében csökkent a harckocsi fajlagos teljesítménye. A sikeresnek ítélt próbák után a nehezebb fegyverzetű harckocsit 1941 M Turán nehézharckocsi néven rendszeresítették.
A nehéz Turánok gyártása a löveg előállításával kapcsolatos gondok miatt csak 1943 elején indulhatott meg. Az 1941 júliusában megrendelt második Turán-sorozat 309 kocsija közül 222 darabot már „nehéz” kivitelben kellett volna a Weiss-Manfréd-műveknek, a győri Waggon- és Gépgyárnak, valamit a Ganz-gyárnak 1944 decemberéig leszállítania. Azonban Zrínyi rohamlövegek 1943-ban meginduló gyártása következtében a Turán-programból elvont alvázak miatt a magyarországi harckocsigyártás 1944 őszén történt leállásáig csak kb. 180 darab 1941 M nehéz Turán átadásra kerülhetett sor. Ezek zömében az 1943-as hadrendben véglegesített két harckocsiezredhez kerültek. Az ezredek három zászlóaljból álltak, zászlóaljanként 4-4 századdal, amelyek közül kettő nehéz, kettő pedig közepes Turánokkal volt felszerelve. Az állománytábla szerint egy nehézszázadba 11 darab 1941 M nehéz Turán, a közepesszázadokba 17 darab 1940 M közepes Turán tartozott. Ezen kívül az 1. lovashadosztálynak is volt egy harckocsizászlóalja 1 nehéz- és 3 közepesszázaddal.
1943 januárjában, amikor a 7,5 cm-es rövid csövű nehéz Turánok sorozatgyártása megindult, a legújabb hadi tapasztalatok azt bizonyították, hogy ezek a harcjárművek 1944 nyárára sem védettség, sem tűzerő tekintetében nem felelnek meg a követelményeknek. Ezért a magyar hadvezetés 1943 áprilisában elhatározta, hogy egy korszerű, nagy teljesítményű löveggel felfegyverzett páncélost szerkeszttet.
E követelmények alapján a MÁVAG diósgyőri ágyúgyárában a német 7,5 cm-es Pak 40 páncéltörő ágyú alapján kifejlesztették 1943 M 7,5 cm-es L/43 csőhosszú harckocsilöveget. Azért, hogy a magyar harckocsizó csapatokat ütőképesebbé tegyék, el határozták, hogy még a új páncélos kifejlesztése előtt a már meglévő közepes és rövid csövű nehéz Turánokat a hosszú csövű 1943 M harckocsiágyúra fegyverezik át.
Az új harckocsiágyú befogadásra alkalmas kísérleti toronyból egy nagyobb és egy kisebb változat is készült. A nagyobban megfelelő hely volt az új löveg és a három kezelő számára. A már meglévő Turán-toronyból a lehető legkisebb változtatással kialakított kisebb toronyban csak két személynek maradt szűkös hely a nagyobb ágyú mellett. Az 1943/1944 telén elkészült prototípust mindkét toronnyal kipróbálták. Az új harckocsiágyú belövésekor hüvelylángolást, utánrobbanást, erőst füst- és gázképződést tapasztaltak. A fenti hibák megszüntetéséig az 1943 M harckocsiágyú sorozatgyártása nem indulhatott meg. A löveggyártás elhúzódása, a magyar harckocsigyárakat ért sorozatos bombatámadások és az 1944 őszére kialakult hadihelyzet miatt a hosszú csövű Turánok sorozatgyártására már nem került sor.
Mivel hatékonyabb páncélosok nem álltak rendelkezésre, a magyar harckocsizó csapatok közepes és rövid csövű nehéz Turánokkal felszerelve indultak a harctérre. A 3. harckocsiezred Turánjai 1944 áprilisában a Kárpátok előterében estek át a tűzkeresztségen. Itt bebizonyosodott, hogy a nehéz Turánok 7,5 cm-es rövid csövű ágyúja is csak 500 m-en belülről üti át a T–34 oldalpáncélját, míg az ellenfél 1000 m-ről is sikeresén harcolhat a Turánok ellen. A nehéz terepviszonyok között sok volt a műszaki kiesés is, amelyeket tábori körülmények között nehezen lehetett javítani. A 3. harckocsiezred kiesett Turánjait utánpótlás hiányban fokozatosan német harckocsianyaggal pótolták. 1944 októberétől az ezred állományában már csak német harckocsik voltak. Ezzel szemben az 1. harckocsiezred 1944 szeptemberétől csak Turánokkal felszerelve harcolt, amelyek utolsó példányai Buda elfoglalásakor vesztek el.
A Turán rendszeresítésekor sem volt korszerű harckocsinak nevezhető, csupán jobb híján, „legyen már végre nekünk is valamink” elve alapján került a m. kir. Honvédség fegyverei közé, és a folyamatos fejlesztések ellenére sohasem felelt meg kora követelményeinek. Azonban a gyártása során szerzett tapasztalatok olyan tudás birtokába juttatta a magyar mérnököket, hogy képessé váltak korszerű harcjárművek tervezésére.
A fényképek tanúsága szerint ebből a csak a magyar Honvédség által használt harckocsitípusból legalább egy közepes és egy nehéz változat hadizsákmányként eljutott a Moszkva melletti kubinkai harckocsikiképző bázisra, ahol kiértékelték őket. Hogy a közepes Turánnal mi történt, nem tudjuk, de a nehéz Turán mint családja utolsó példánya szerepel a kubinkai harckocsimúzeum kiállítási tárgyai között.