Visegrád – ispáni vár

Visegrád és erődítményeinek története a római időkig mennek vissza. A 370-es évekre a város mai területén már összesen 8 őrtorony (burgus), egy erőd (a 350-es években épült a mai Gizellamajor területén található 100-200 fős erőd) és egy katonai tábor (a későbbi ispáni vár) vigyázta a birodalom határait. Az ispáni vár elődjét, római nevén Ponte Navata-t I. Constantinus császársága alatt építették 325-330 között az Óbudát és Esztergomot összekötő limes út mellé. A visegrádi Sibrik-dombon felépült erőd a késő-római kor erődjeihez hasonlóan épült; ekkor már elhagyták a klasszikus, négy kapuval ellátott két főutcás erődöket, és a terepviszonyoknak megfelelő erődökkel, katonai táborokkal váltották fel azokat. Jellemzően egy kapujuk volt, épületeit (barakkok, istállók, parancsnoki épületek, fürdők) már vagy a tornyok épületeibe, vagy a falak tövébe, azok közvetlen közelébe építették. A tornyokat ezen kívül a kerítőfalak síkjából kiemelték a falakon kívülre; az egyenesen, vagy enyhén belső ívben futó falak mentén négyszög vagy félkör alakot kaptak, a falak sarkain pedig legyező alakot formáltak. A visegrádi tábor laprajza szabálytalan háromszög jellegű, nagyjából 130x140 m-es területet zár magába. Az 1-1,5 m vastag falait összesen 15 torony védte 3 méterenként; ezek közül sarkait 3 legyező alakú torony volt, 11 U-alakú, a 15. tornyot pedig egy, a Duna felé néző kaputoronnyá építették át II. Constantinus császár uralkodása alatt. Az így kialakított kétosztatú kaput I. Valentinianus alatt elfalazták és egy nagyméretű négyszögletes toronnyá alakították át.

Ezt az erődöt az auxilia Ursarensia alakulat használta 380 előttig, majd miután őket Ad Statuas-ba (mai Tolna megyei Várdomb) helyezték át, csak egy kisebb helyőrség maradhatott itt a hunok Kárpát-medencébe való megérkezéséig. A rómaiak után az erőd sokáig lakatlan egészen a 8-9. századig. Bár sok régészeti adat nem áll rendelkezésre a szlávok itteni megtelepedésére, de a település neve, Visegrád, az ő jelenlétükre utal. Az erődöt régészetileg igazolhatóan a 8. század végétől – 9. század elejétől használják újra, ekkor belsejében egy vályogház biztosan állt. A 10-11. században újjáépítették, mint ispáni várat, ekkor a kapu helyén álló tornyot lakótoronnyá alakították át egy helyett két belső pillérrel, illetve a délnyugati legyező alakú saroktornyot lebontották és egy befelé nyitott téglalap alakú tornyot emeltek, ami a vár kapuja lehetett. A lakótorony 14x14 m alapterületű volt szintenként két helységgel (ami megszokott volt a lakótornyok esetében), északnyugati sarkához pedig kis árnyékszéktornyot építettek. A vár belsejében, nem messze a lakótoronytól építettek egy templomot, attól északra pedig egy kupolaboltozatos ciszternát emeltek, illetve még egy száraz falazású, négyszögletű, egyhelységes épület állt a vár délkeleti részén.

A vár a források tanúsága szerint 1009 előtt már Visegrád vármegye központja, így a visegrádi ispán rezidenciája volt, ahonnan az 1070-es években teszik át a vármegye központját Esztergomba, 1079-ben már ott találjuk a visegrádi ispánokat a vármegye megszűntéig. A közhiedelemmel ellentétben Salamon királyt nem a mostani visegrádi Salamon-toronyban, hanem e vár lakótornyában tarthatta fogva I. (Szent) László király, ahonnan Salamon 1083-ban szabadult I. István szentté avatása során. A vár ezután nem sokkal leégett, köveit a tatárjárás után épült fellegvár és alsóvár építkezésénél használhatták fel, azonban alapfalai mind a mai napig állnak.