A T-72-es harckocsi a szovjet hadiipar egyik legismertebb terméke, egyben az 1970-1980-as évek egyik legfejlettebb harceszköze. Tervezése 1967-ben indult meg, ennek során igyekeztek kiküszöbölni a T-62 és T-64 harckocsiknál tapasztalt hibákat. A sorozatgyártás 1971-ben kezdődött meg az Uráli Gépgyárban, rendszerbeállítása 1973-ban történt.
A T-72-es, amelyet Ural néven rendszeresítettek a Vörös Hadseregben, 125 mm kaliberű sima csövű löveget és 780 lóerős dízelmotort kapott, a teknő és a torony kialakítása nagyban idézte a korábbi T-64-es típust, viszont sokkal több elektronikai berendezést építettek be. A torony eleinte tömör acélöntvény volt, későbbi változatoknál az öntvény kvarcüveg betétet kapott. Lőszerjavadalmazásába lövegcsőből indítható lézervezérlésű páncéltörő rakéták is beletartoznak. A legénység három fős, ebből a harckocsi vezetője a teknőben a vezetőállásban, a parancsnok és az irányzó pedig a toronyban kapott helyett. A löveg töltéséről egy elektro-hidraulikus rendszer gondoskodott. A belső tér még a szokásosnál is szűkebb, zsúfolt lett, ráadásul a korszak szovjetgyártmányú elektronikai berendezéseinek megbízhatósága is gyenge volt, így a T-72 harckocsi – minden modernsége ellenére – alacsony üzembiztonságú eszköznek számított. Harci alkalmazására több 20. század végi és 21. század eleji konfliktusban is sor került. A közhiedelemmel ellentétben a Szovjetunió nem vetette be a típust az afganisztáni háborúban, ugyanakkor főszerepet játszott az iraki-iráni háborúban, ahol az iraki T-72-esek még veszteségeik ellenére is a hadszíntér legsikeresebb harckocsijának bizonyultak. Az 1982-es libanoni háborúban szíriai részről alkalmazták, ahogyan 30 évvel később, a jelenleg is zajló szíriai polgárháborúban is. Legnagyobb alkalmazója még Oroszország, ahol a két csecsenföldi háborúban, és a Grúzia elleni 2008-as hadjáratban is részt vett. Mindezek mellett még bevetésre került a jelenleg zajló kelet-ukrajnai konfliktusban is.
Számos változata készült, egyes szériáit Lengyelországban, Csehszlovákiában is építették, illetve fejlesztették tovább. Több mint 40 ország hadereje rendszeresítette, összesen több mint 25 000 darab készült. A magyar haderőben közel 240 db szolgált, a típus jóval kisebb számban még jelenleg is rendszerben van, kivonás előtt áll.
A T-72 közepes harckocsi a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményében is megtalálható, egy példány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti objektumának területén, egy másik pedig a keceli Pintér Művek haditechnikai parkjában található kiállítva.
Műszaki adatok:
Hosszúság: 9,5 m (löveg nélkül: 7 m)
Szélesség: 4 m
Magasság: 2,4 m
Tömeg: 41-44 t
Személyzet: 3 fő (parancsnok, vezető és irányzó)
Páncélzat (egyes típusonként eltérő):
– Teknő frontpáncél: acél lemezek közé préselt üvegszálas poliuretán
– Torony: tömör öntött acél (T-72) / kvarcüveg betéttel készült öntött acél (T-72A, -M)
Fegyverzet:
– Fő fegyverzet: 1 x 125 mm 2A46M sima csövű L/48 harckocsiágyú
– Másodlagos fegyverzet: 1x 7,62 mm PKMT géppuska (párhuzamosított), 1 x 12,7 mm NSZVT légvédelmi géppuska (torony)
Motor: V-46 típusú dízelmotor 780-840 LE teljesítménnyel (változattól függően)
Sebesség: 75-80 km/h
Hatótávolság: 450 km