Ferenc József 1830. augusztus 18-án született Ferenc Károly főherceg és Wittelsbach Zsófia Friderika főhercegné első gyermekeként. Mindössze 18 éves volt, amikor 1848. december 2-án, Olmützben elfoglalta a Habsburg trónt, miután nagybátyját, V. Ferdinándot lemondatták. Az ifjú császár-király kezét így nem kötötték az áprilisi törvények, melyeket a lemondásra kényszerített V. Ferdinánd az 1848-as forradalmi hullám szorításában kénytelen volt szentesíteni.
Ferenc József uralkodása azonban Magyarországon illegitimnek minősült, de a bécsi udvar a szabadságharc leverése után ezt továbbra is figyelmen kívül hagyta. A Habsburgok győzelmét véres megtorlás követte, amiért Ferenc József személyesen is felelős volt. A kegyetlenségéről hírhedt Haynau tábornokot ugyanis – megítélése szerint jogszerűen – ő nevezte ki teljhatalmú főparancsnokká. A véres megtorlások után Alexander Bach osztrák belügyminiszter nyílt önkényuralmat épített ki.
Az uralkodót az 1859-es itáliai háború döbbentette rá abszolutista rendszerének tarthatatlanságára, így megkezdte a Habsburg Birodalom alkotmányos átszervezését (Magyarországon: 1860-as októberi diploma, 1861-es februári pátens). Menesztette továbbá Bachot, összehívta az országgyűlést, visszaállította a régi közigazgatási rendszert, és 1861-ben létrehozta az Anton Schmerling-féle provizórikus rendszert is. A Deák Ferenc által szimbolizált passzív ellenállás viszont ezeknek a lépések köszönhetően sem szűnt meg. 1866. után, az Ausztriát ért újabb tekintélyromboló kudarcok miatt végül rákényszerült a Magyarországgal való kiegyezésre.
Az 1867. évi XII. törvénycikkel s Ferenc József és felesége, Wittelsbach Erzsébet 1867. június 8-i, budai koronázásával létrejött az a dualista állam berendezkedés, melyben a császár és király közel ötven éven keresztül stabilizáló szerepet töltött be. Az immár alkotmányos uralkodó a kiegyezés után alig avatkozott be nyíltan a politikába. Ugyanakkor Ferenc József volt az is, aki meghozta azt a végzetes döntést, aminek köszönhetően 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, s ezzel egy világméretű konfliktust idézett elő.
Az 1916. november 21-én, Schönbrunnban tüdőgyulladásban elhunyt 86 éves uralkodó, aki a neoabszolutista kormányzás bukása után felépített egy alkotmányos rendszert is, ezzel a döntésével tulajdonképpen le is rombolta művét, így az utódja, IV. Károly alatt bekövetkező összeomlás felelőssége őt is terheli.
Ferenc József életművét máig ellentmondásosan szokták megítélni. Egyrészt létezik egy olyan Ferenc József-kép, aki az 1848-49-es szabadságharc leverésével, s az azt követő véres megtorlás és a neoabszolutista rendszerrel szokás bírálni. Ez az a Ferenc József, aki viselkedésével elhidegítette magától feleségét, Sisit, és akit öccse, Miksa mexikói császár tragédiája, egyetlen fia, Rudolf öngyilkossága, valamint az Erzsébet királyné, és Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen elkövetett merényletek még jobban megkeményítettek.
Másfelől létezik egy teljesen másik Ferenc József, gyakran „Ferenc Jóska”-kép is, amely a népeiről már-már atyai szeretettel gondoskodó uralkodót mutatja be, vagyis azt a királyt, akit az 1867-es koronázás után, feleségének köszönhetően a magyar nép végül a megkedvelt.
Ami azonban a legérdekesebb, hogy ez a kettős megítélés már a „boldog békeidőben” is egyszerre létezett, és mindmáig összeforrva maradt meg.