Stromfeld Aurél pályafutását az elmúlt száz esztendő során történetírásunk többféleképpen értékelte. Azonban a Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének vezérkari főnökeként, hadseregszervezőként végzett tevékenységét senki sem vitatta, az általa tervezett északi hadjárat sikerében vállalt meghatározó szerepe sohasem volt kétséges.
Stromfeld Aurél 1878. szept. 19-én értelmiségi szülők gyermekeként született Budapesten. Bár mérnök végzetségű édesapja nem támogatta, mégis a katonai pályát választotta. 1892-ben jelentkezett a Ludovika Akadémiára, amelyet 1896-ban jeles eredménnyel fejezett be. 1896. aug. 18-án hadapród tiszthelyettesként került a m. kir. 18. soproni honvéd gyalogezred állományába, ahol hadnagyi előléptetését is kapta 1897. nov. 1-jén. Egy hónap múlva, dec. 1-jén áthelyezték a m. kir. 11. munkácsi honvéd gyalogezredhez, ahol előbb irodai szolgálatot, majd zászlóalj segédtiszti beosztást látott el. 1900. júl. 31-én a Ludovika Akadémia felsőbb tiszti tanfolyamát is sikerrel végezte el, majd jelentkezett a bécsi vezérkari tisztképző intézménybe, a Hadiiskolába, amelyet 1902. aug. 31-én „igen jó” eredménnyel fejezett be. Közben, 1900. nov. 1-jén főhadnaggyá nevezték ki. A kiváló képességekkel rendelkező főhadnagyot 1902. nov. 1-jével a cs. és kir. vezérkarhoz, előbb a bécsi cs. és kir. II. hadtestparancsnoksághoz, majd a m. kir. pozsonyi IV. honvédkerületi parancsnokság állományába osztották be mint fogalmazótiszt. 1905. máj. 1-jén II. osztályú századossá lépett elő, és áthelyezték a m. kir. 9. kassai honvéd gyalogezred állományába, ahol századparancsnoki, később zászlóaljparancsnok-helyettesi beosztásokat látott el. 1907. jan. 1-jétől a m. kir. III. honvédkerület tisztiiskolájában hadtörténetet, harcászatot és földrajzot oktatott. Tanári pályafutása folytatásaként 1907. szept. 1-jén a Ludovika Akadémiára helyezték, ahol a harcászat és hadseregszervezet tanáraként vezérkari századossá nevezték ki. A tanári katedrától négy esztendő múlva vált meg, 1911. nov. 1-jétől a Honvédelmi Minisztérium állományában folytatta pályafutását. Kezdetben fogalmazótisztként, később osztályvezető-helyettesként, de katonai szakírói tevékenységét továbbra is folytatta. 1912. nov. 1-jén őrnaggyá léptették elő. 1913. márc. 1-jén a m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály vezérkari főnöki beosztásába helyezték. E beosztásában éppen három hónapig tevékenykedett, mert 1913. máj. 31-étől a cs. és kir. Hadiiskola harcászat tanára lett. Az I. világháború kitörése a cs. és kir. XIII. hadtest parancsnokságán találja, ahol 1914. júl. 28-ától különféle vezérkari tiszti beosztásokat látott el. Közben, 1915. márc. 1-jén alezredessé lépett elő, majd a szerb hadszíntéren harcoló hadtestnek vezérkari főnök helyettese lett. 1915. aug. 13-án vette át az orosz harctéren küzdő cs. és kir. Henriquez altábornagy csoportja vezérkari főnöki beosztását, ahol első feladata volt az újonnan felállított csoport parancsnokságának felállítása volt. A jószándékú, de szigorú parancsnokot 1915. szept. 25-én a Hadfy Imre altábornagy vezette csoport vezérkari főnöki beosztásába helyezték át. Ezt követően, rövid ideig a m. kir. 20. népfelkelő gyalogezred parancsnokságát is ellátta. 1917. ápr. 5-én a cs. és kir. XXVI. hadtest vezérkari főnöke lett, ahol 1917. aug. 1-jén ezredesi rendfokozatot kapott. E beosztásában a világháború végéig, az osztrák–magyar haderő összeomlásáig szolgált. Az I. világháborúban nyújtott teljesítményéért számos kitüntetésben részesült. A kiválóan képzett, alárendeltjei közt is kedvelt tiszt a következő kitüntetéseket érdemelte ki: Osztrák Császári Vaskorona Rend III. és II. osztálya, Osztrák Császári Lipót Rend lovagkeresztje, Katonai Érdemkereszt III. osztálya.
A frontról történő hazatérése után, 1918 novemberétől a Ludovika Akadémia parancsnokának nevezték ki. 1918 decemberétől részt vett a politikai életben is, belépett a Szociáldemokrata Pártba. 1919. jan. 18-ától a Berinkey-kormány hadügyi államtitkára lett. A román hadjárat megindítása után a Forradalmi Kormányzótanács ápr. 19-én a Keleti Hadsereg vezérkari főnökévé, máj. 4-én a Vörös Hadsereg vezérkari főnökévé nevezte ki. Nevéhez fűződik a Vörös Hadsereg megszervezése. A Clemanceau-jegyzékek elfogadása elleni tiltakozásul jún. 29-én lemondott. A Tanácsköztársaság bukása utáni perében 2 év 9 hónapi börtönre ítélték, megfosztották rendfokozatától, kitüntetéseitől és nyugdíjától. A hadbíróság nem katonai tetteiben marasztalta el, hanem, mert bár módja lett volna fellépni a vörös hatalom ellen, azt nem tette meg, sőt azt tevékenységével meghosszabbította. 1921-ben kiszabadul, raktárnokként, majd magántisztviselőként dolgozik. Aktív szerepet vállalt a baloldali politikai életben. Emiatt 1923-ban újra letartóztatják, fél év múlva szabadult. Fiatal kora óta visszatérő torokgyulladásában, 1927. okt. 10-én hunyt el Budapesten. Felségével közös sírja a Fiumei úti sírkertben található.
