Az első világháború egyik legsikeresebb magyar tábornoka
Kövess Hermann 1854. március 30-án született Temesváron. 1872. augusztus 18-án, 18 éves korában, a második műszaki ezredben hadnaggyá nevezték ki. Mint vezérkari százados Boszniában tüntette ki magát, majd több gyalogezrednél betöltött parancsnoki beosztást követően Ferenc József 1911-ben a XII. hadtest parancsnokává és nagyszebeni vezénylő tábornokká nevezte ki, és a 95. gyalogezred tulajdonosa lett.
A világháború kitörésekor továbbra is a XII. hadtest parancsnoka volt, 1915. szeptember 20. és 1916. október 15. között a 3. hadsereg parancsnokaként szolgált, azután pedig a 7. hadsereg vezetését vette át. Mint ilyen kapta meg a legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét. IV. Károly király 1917. augusztus 14-én a következő legfelsőbb kéziratot intézte a 10 nappal korábban tábornaggyá kinevezett Kövesshez:
„Kedves Kövessházai Kövess Hermann tábornagy! A mostani hadjárat folyamán Ön, mint a XII. hadtest parancsnoka, elfoglalta Ivangorod várát. Később egy hadsereg élén Szerbiát és Montenegrót legyőzte és északi Albániát megszállotta. Ezeket a fényes fegyvertényeket köszönettel elismerve, Önnek a katonai Mária Terézia-rendem parancsnoki keresztjét adományozom.”
Kövess Hermann báró tábornagy 1918. januárban Kolozsváron átvette az egyesített 1. és 7. hadsereg parancsnokságát, közvetlenül az összeomlás előtt pedig a balkáni haderők parancsnoka lett, s mint ilyen Szerbia kiürítésének nehéz feladatát oldotta meg. IV. Károly király 1918. november 2-án a hadsereg főparancsnokává nevezte ki, de már nem tudott segíteni a helyzeten. A teljes összeomláskor nyugállományba kényszerült, és szerény körülmények között családjával Bécsbe költözött. A tábornagy 70 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el Bécsben. Halála hírét fegyvertársa és jó barátja, vitéz Szurmay Sándor tábornok így fogadta:
„Egyik legjobb barátomat vesztettem el az elhunytban. Körülbelül húsz évvel ezelőtt ismerkedtem meg vele, és azóta csak becsülni tudtam őt… Valósággal atyai szívvel bánt alárendeltjeivel, akik természetesen rajongtak érte. Az volt az elve, hogy minden egyes ember élete szent, s éppen ezért minden harci sikert a lehető legkisebb emberáldozattal kell elérni. Vakon bíztak benne katonái az utolsó szálig. Mert tudták, hogy az a helyes, amit a tábornagy parancsol s úgy helyes, ahogyan ö kívánja. Csodásán nagy volt a katonai tudása. Minden feladatot a kivételes elme biztosságával oldott meg. Egyik legjellemesebb és legderekabb fia volt hazájának, s minden magyar ember büszke lehet arra, hogy Kövess Hermann báró magyarnak született.”
Kövess Hermann bárót Budapesten, a Fiumei úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Özvegye 1925-ben férje hagyatékából egy, a férjét ábrázoló portréérmet ajándékozott a Hadimúzeumnak.