(1852-1925) gróf, tábornagy
1906-tól altábornagyként (majd 1908-tól gyalogsági tábornokként) az osztrák-magyar haderő vezérkari főnöke. A Monarchia haderejének gyors modernizálását akarta, a Szerbia és az Olaszország elleni megelőző háborút sürgette. 1911 decemberében leváltották, de 1912 decemberétől 1917-ig ismét a vezérkar élére került. A világháború kitörésétől a hadsereg főparancsnok mellett lényegében ő irányította a haderő hadműveleteit.
Nevéhez fűződött az 1915-ös szerbiai és montenegrói hadjárat, az 1916-os romániai hadműveletek, a dél-tiroli offenzíva előkészítése és megvalósítása. 1915 júniusától vezérezredes, 1916 novemberétől tábornagy. 1917 márciusától a róla elnevezett hadseregcsoport parancsnoka, Tirolban az olasz fronton, 1918 júliusától a háború végéig az összes udvari testőrségek ezredese, vagyis parancsnoka volt. Hadelméleti munkássága kiemelkedő, számos művet írt. A Katonai Mária Terézia Rend nagykeresztjét 1917-ben kapta meg világháborús tevékenységéért