Trianon-emléknap
A trianoni békediktátum az I. világháborút lezáró versailles-i békerendszer részeként jött létre,
melyet 1918-tól kezdve egy másfél évig tartó konferencia készített elő. A győztes antant hatalmak
1919. január 18-án kezdtek el tárgyalni a Párizs környéki kastélyokban. Itt Georges Clemenceau,
David Lloyd George, Vittorio Emanuele Orlando, valamint Thomas Woodrow Wilson szava
döntött. A vesztesek képviselői is részt vettek ugyan a tanácskozáson, de nem tudták
befolyásolni az eseményeket, csak az 1919 júliusától születő szerződéseket írták alá.
A magyar politikai vezetés ugyan optimistán tekintett a béketárgyalásokra, de az 1919 márciusi
Vix-jegyzék kézhez kapása után végül feladta a reményt. Az ekkor hatalomra kerülő
kommunistákat ráadásul az antant nem tekintette megfelelő partnernek a tárgyalások
megkezdésére. Ezért Magyarországnak csak az új, konzervatív rendszert kiépítő Horthy Miklós
hatalomra kerülése után, 1919 végén küldték el a meghívót a békekonferenciára.
A gróf Apponyi Albert által vezetett magyar delegáció Teleki Pál „vörös térképével”, etnikai,
néprajzi, történelmi munkák és érvek tucatjaival érkezett meg 1920 januárjában Párizsba. A
magyar küldöttséget azonban a tárgyalások ideje alatt házi őrizetben tartották, és csak 1920.
január 16-án, vagyis a szöveg véglegesítése után jutott szóhoz Apponyi Albert is. A konferencián
Magyarországnak nem volt lehetősége érvelni a területi követelések, a pontatlanul megadott
etnikai adatok és kérdőívek ellenében. Az antantnak ugyanis csak két megbízottra volt szüksége,
akik aláírják a kész dokumentumot, amely végül 14 részből állt. Az első például a Nemzetek
Szövetségének alapokmányát tartalmazta, a második Magyarország határait rögzítette, a
harmadik Magyarországnak a szomszéd- és a többi országgal szembeni kötelezettségeit, az
ötödik a katonai megkötéseket, a hatodik a hadifoglyokkal, a hetedik a háborús bűntettekkel, a
nyolcadik és kilencedik a jóvátétellel foglalkozott.
A békeszerződés katonai rendelkezése szerint Magyarországon meg kellett szüntetni az
általános hadkötelezettséget. Maximum 35.000 fős, önkéntes haderője lehetett. Megtiltották
továbbá a vezérkar felállítását, és a dandárt meghaladó magasabb egységek szervezését. A
fegyverzet terén 40.250 puskát, 525 géppuskát, 140 aknavetőt és 105 könnyű tüzérségi löveget
engedélyeztek. A hadseregnek páncélozott járművei, repülőgépei nem lehettek. A dunai flottilla
összesen 3 felderítő századdal rendelkezhetett. Nem engedélyezték repülőgépek és hadihajók
gyártását. Az adriai hadiflottát elkobozták az olaszok részére.
A szöveg végleges verzióját a magyar küldöttség átvette, majd hazautaztak. Ezután jelentést
készítettek a tárgyalásokról, de Apponyi nem akarta aláírni a szerződést, mivel a népszavazásra
tett javaslatát nem fogadták el. A szerződést így a tulajdonképpen erre a feladatra kinevezett
Simonyi-Semadam-kormány küldöttjei, azaz Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár,
valamint Benárd Ágost, keresztényszocialista népjóléti és munkaügyi miniszter írták alá,
budapesti idő szerint 1920. június 4-én 16:32-kor a versailles-i Nagy Trianon kastélyban. Azért
őket választották, mert egyik rangos és közismert politikus sem vállalta a hazánkra nézve máig
meghatározó békediktátum aláírását. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be
a magyar jogrendszerbe. Június 4-ét, a trianoni békeszerződésre emlékezve, a magyar
országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.