Az északkeleti arcvonalon, közel 250 km szélességben, május 30-án, a reggeli órákban megindult a Vörös Hadsereg támadása. A csapatok az ellenség vártnál nagyobb ellenállásába ütköztek. Szerencsére a románok nem mutattak nagyobb hajlandóságot, hogy kezdeményezően lépjenek fel szövetségesük érdekében, inkább az elfoglalt területeket biztosítására törekedtek.
A támadás megindulásakor az 1. hadosztály, mivel az ellenség erős ellenállása miatt nem tudott átkelni a Hernád folyón, nem teljesítette napi feladatát. A hadtest többi része viszont sikeresen haladt előre. Különösen sikeres volt a 3. hadosztály 80. és 46. dandárja, melyek Losonc irányában törtek előre. Ennek eredményeként az ellenség már május 30-án este kiürítette Losoncot.
Június elsején a csapatok elfoglalták Tiszalúcot, Szendrőt, Tornalját, Lévát, 3-án Érsekújvárra, június 5-én pedig Sárospatakra és Korponára vonultak be a magyar katonák. A 6. hadosztály erői 5-én és 6-án Kassa irányába tevékenykedtek és 6-án már elfoglalták a várost. A következő napokban a III. hadtest csapatai továbbfejlesztették támadásukat Tőketerebes—Eperjes—Bártfa irányába.
A sikerek ellenére is kiderült, hogy a Hadsereg-főparancsnokság terve az eredeti ütemezéssel nem hajtható végre. Ugyanis a támadás megindulását követő napokban már meg kellett volna kezdeni a Tiszántúlon levő román csapatok elleni támadást, de hamar kiderült, hogy a rendelkezésre álló erők ehhez nem elégségesek. Május 30-án az 1. hadosztály megkezdte ugyan a Tiszalúcon lévő román erők elleni támadást, de a siker kifejlesztése érdekében gyorsan be kellett vetni a tartalékban lévő 4. hadosztályt is. Igaz, ezzel az erővel a Tisza vonala mögé riasztották a románokat, de az üldözésük elmaradt, mivel június 3-án a románok felrobbantották a Tisza hidat. Igaz, a magyar csapatok kísérletet tettek a folyón történő átkelésre, de az átkelő eszközök hiánya és az ellenség erős ellenállása következtében ez kudarcot vallott. Gondot okozott még az is, hogy az északi arcvonal nyugati szárnyán a csehszlovákok növekvő ellenállást tanúsítottak, s helyenként ellentámadásba mentek át. Június 9-én ezért módosították a korábbi elhatározást, és a Dunától északra egy nagyobb csoportosítást vontak össze, és előkészítettek egy nyugati irányú támadást. Ennek is köszönhető volt, hogy június 10-e után a kelet-szlovákiai front fokozatosan megszilárdult.
Június 12-én megalakult az V. hadtest. Azonban a csehszlovák hadvezetés ügyesen kihasználta azt a körülményt, hogy a Vörös Hadsereg az új támadás előkészülete során egyes frontszakaszokról csapatokat vont ki, június 15-én és 16-án támadásokat indított, s sikerült visszafoglalniuk Rozsnyót. Közben június 16-án, Eperjesen kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot.
Az északi front nyugati részén vívott harcok — június 17—24.
Június 7-én Clemenceau francia miniszterelnök jegyzéket intézett a magyar kormányhoz, a békekonferencia nevében, és a hadműveletek azonnali beszüntetésére szólított fel. Hangsúlyozta, hogy a magyar állam küldöttjeit szándékukban áll meghívni Párizsba. Mivel még a politikusok számára is egyértelmű volt, hogy a jegyzék csak a csehszlovák hadsereg részére kívánt lélegzetvételi lehetőséget biztosítani, ezért a tanácskormány azonnal válaszolt a jegyzékre, kihangsúlyozva, hogy az ellenségeskedést a csehszlovákok kezdték meg a demarkációs vonal önkényes átlépésével. Továbbá javasolta, hogy az Osztrák—Magyar Monarchia területén alakult államok közös gondjait egy szűkebb konferencián rendezzék.
Június 13-án újabb francia jegyzék következett, melyben ígéretet tettek, hogy ha a magyarok beszüntetik az északi támadó hadműveletüket, s kivonulnak az elfoglalt területekről, utasítani fogják a román csapatokat is a demarkációs vonalra történő azonnali visszavonulásra. Június 13-a után, a komoly vita bontakozott ki Tanácskormány vezetői között a jegyzék elfogadása illetve elutasítása mellett. A vezetők többsége az antant követelések elfogadását támogatta. Ilyen előzmények után indult meg június 17-én az északi front nyugati irányú támadása.
Az V. hadtest, alárendeltségében a 3., 4. és 8. hadosztályokkal, már június 17 előtt bekapcsolódott a védelmi harcokba. A 3. hadosztály eddig is a körzetben harcolt, de a 4. és 8. hadosztályok csak 14-én és 15-én érkeztek be a kijelölt körletekbe. Még 16-án Böhm — hadseregparancsnok — elrendelte a hadműveletek beszüntetését, azzal a megkötéssel, hogy az elfoglalt terepszakaszokról sem előre, sem hátra nem lehet vonulni. Mivel a csehszlovák hadsereg az egész arcvonalon folytatta támadásait, semmi jelét nem mutatva annak, hogy figyelembe kívánja venni Clemenceaunak a hadműveletek kölcsönös beszüntetésére vonatkozó felhívását, június 17-én a 8. hadosztály mégis megkezdte támadását Érsekújvár irányába. A hadműveletet páncélvonatok támogatták.
Június 18-án a korábbi harcokban teljesen kimerült 3. hadosztályt az V. hadtest-parancsnokság pihentetés és feltöltés céljából a második vonalba vonta vissza. Az arcvonalat a 4. hadosztály vette át, s agresszív harcba lépésével a támadókat visszavonulásra kényszerítette. A 8. hadosztály közben átkelt a Nyitra folyón, s elfoglalta Bánkeszit. Az ellenség Pozsony elfoglalásától tartott. Ez azonban elmaradt, mert a katonák a közeli fegyverszünet és a kilátásba helyezett visszavonulás tudatában több alakulatnál már értelmetlennek és feleslegesnek tartották a véráldozatot. Június 19-én eldőlt a kérdés, a Tanácsköztársaság politikusai, minden biztosíték nélkül, elfogadták Clemenceau jegyzékét.
Ettől függetlenül június 20-án az V. hadtest 4. hadosztálya még tovább folytatta támadását Nyitra irányába. A 8. hadosztály egyik osztaga behatolt Érsekújvárra, de onnan egy páncélvonat tüzének hatására kénytelen volt visszavonulni. A hadtestparancsnokság június 21-én még a hadműveletek folytatását írta elő, de a csapatok hangulatában beállott változás miatt ennek valós lehetősége már nem volt.
Június 22-én Mittelhauser csehszlovák tábornok felismerte, hogy a Vörös Hadsereg támadó hadművelete alábbhagyott, s ezért csapatait lendületes támadásra utasította. Közben a III. hadtest 1. hadosztálya csehszlovák csapatok támadásának kifulladása után, június 16-ától átvette a kezdeményezést, és visszaszorítva őket, elfoglalta a Branyiszkó-hágó felé vezető utat, illetve a Dubje magaslatig jutott.
A 6. hadosztály ez idő alatt becsülettel védte Kassát, majd ellentámadásba ment át és ismét kijutott a Gölnicbánya—Mecenzéf vonalra. Mivel az 1. és 6. hadosztály között rés támadt, ennek lezárására Stromfeld a 2. dandárt a Hernád folyó völgyébe csoportosította át. Ezen dandár egészen Kluknóig jutott előre.
Június 24-én hajnali 5 órakor a Vörös Hadsereg főparancsnoksága, valamint a csehszlovák részről megbízott Pellé tábornok közötti többszöri jegyzékváltást követően az északi fronton érvénybe lépett a fegyverszünet. Ezzel lezárult a Vörös Hadsereg északi hadjárata, mely a magyar hadtörténelem egyik legszebb és legtanulságosabb példájává lépett elő.
