A magyar haderőnek a trianoni békeszerződésben meghatározott hadrendre 1921. június 1-ig kellett áttérni. Ennek végrehajtását a Budapesten székelő Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság ellenőrizte.
A békeszerződés a magasabb szintű vezetésre – hadsereg, hadtest – parancsnokságok felállítását megtiltotta, de ezeknél kisebb szintű seregtesteket a meghatározott legnagyobb létszámon belül tetszés szerint lehetet alakítani. A magyar hadvezetésnek az volt az érdeke, hogy minél több, önálló hadművelet végrehajtására alkalmas alakulatot tartson fegyverben. Tekintettel arra, hogy az engedélyezett létszámmal és fegyverzettel legfeljebb 4 hadosztályt szerelhettek volna fel, a minél több seregtest fenntartása érdekében áttértek a dandárszervezésre. A dandár ugyanis kevesebb hadrendi elemből állott, mint a hadosztály, 3 helyett csak 2 gyalogezrede volt, ezért felállításához kevesebb ember és fegyver kellett.
A rendelkezésre álló keretből 7 dandárt szerveztek, amelyek – mivel alárendeltségükbe különböző fegyvernembeli alakulatok kerültek – a vegyesdandár elnevezést kapták. A vegyesdandárok 2 gyalogezredből, 1 kerékpáros zászlóaljból, 1 lovasszázadból, 1 aknavetőszázadból, 1 könnyű tüzérosztályból, 1 híradószázadból és 1-1 vonat- és autóoszlopból álltak. A vegyesdandárok mellett még 4 önálló huszárezred, 3 utászzászlóalj, 4 önálló tüzérüteg szerepelt a magyar haderő engedélyezett hadrendjében.
A hadseregről szóló 1921. évi XLIX. tc. értelmében az 1922. január 1-től M. Kir. Honvédségnek nevezett magyar haderő alapegységeit 1922. május 1-től a 7 vegyesdandár alkotta, amelyek átvették a katonai körletek és az egykori hadosztályok szerepét. A felszámoló körletparancsnokságok – amelyeket az Ellenőrző Bizottság a betiltott hadtestekkel egyenlő értékű alakulatnak tartott – helyett vegyesdandár-parancsnokságok alakultak.
Az engedélyezett hadrenddel egy időben életbe léptetett felriasztási (Fr.) hadrend az engedélyezettnél jóval nagyobb, gyorsan mozgósítható erő mielőbbi felállítását irányozott elő. Ebben a háborús hadrendben 3 hadtest szerepelt, amelyek mindegyike 3 gyenge hadosztály felett rendelkezett. A hadosztályokat a vegyesdandárok állították volna fel önmagukból 3 ezrednyi erővel. A hadrendben a hadosztályok 5 ütegből álló közvetlen tüzérosztályt kaptak volna, a többi elemük megegyezett a vegyesdandáréval.
A felriasztási hadrend a lovasezredeket egy tüzérosztállyal és 1 híradószázaddal kiegészítve lovashadosztállyá bővítette. A hadrendet fővezérség-közvetlenként 11 tábori és 9 légvédelmi üteg, 4 műszaki zászlóalj valamint híradó- és ellátóalakulatok egészítették ki. Páncélos és gépesített csapatok, valamint 10 páncélvonat és 4 repülőszázad is szerepelt a hadrendben. A tervezet összlétszám 116 000 főt tett ki, az engedélyezettnek több mint háromszorosát. Ez természetesen csak papíron létezett, mert a mozgósításra kerülő csapatatok nagy részét a legszükségesebb mértékben sem tudták volna ellátni fegyverekkel. A hiányokat 23 041 puskában, 336 géppuskában és 24 tábori lövegben állapították meg. Teljes egészében hiányoztak a repülők, a páncélosok és a légvédelmi ágyúk.
A honvédségnek a békeszerződés értelmében nem lehetet vezérkara, ezért a hadműveleti tervek kidolgozásához, a hírszerzés megszervezéséhez és egyéb, a hadsereg tényleges alkalmazásához szükséges szervezési és katonai igazgatási feladatok ellátásra szolgáló vezérkart 1921 júniusától VI. csoportfőnökség, majd 1922 decemberétől Katonai Főcsoportfőnökség néven a Honvédelmi Minisztérium kebelébe rejtették. A honvédség kifelé való nyílt irányítására 1922. január 4-én létrehozták a Honvédség Főparancsnokának intézményét.. A honvédség főparancsnoka volt a 7 vegyesdandár és a hadsereg-közvetlen alakulatok legmagasabb elöljárója, a haderő vezetésével és a kiképzéssel kapcsolatos feladatait a hozzá beosztott fegyvernemi szemlélők útján gyakorolta. A Honvédelmi Minisztérium továbbra is a honvédség politikai képviseletével és a hadsereg működéséhez szükséges anyagi és személyi feltétele megteremtéséve foglalkozott. Ezzel kialakult m. kir. Honvédség vezetésének hármas tagoltsága, amely 1940. március 1-ig változatlan maradt.
A katonai vezetés a békeszerződés korlátozásain úgy próbált segíteni, hogy az engedélyezett létszámon felüli tagjait, főként a hivatásos tiszteket a Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság nem annyira ellenőrzött rendvédelmi szervek és testületek, illetve más minisztériumok kebelébe rejtették.
Így került a Belügyminisztérium állományába Rendőr Tartalék, majd Rendőrújonc iskola (Ruisk) néven 1 gyalogzászlóalj, 1 vasútépítő zászlóalj, 1 lovas- és 1 páncélgépkocsi-osztag.
A csendőrséghez 7 csendőr lovasalosztályba 200 tiszt és 900 katona került.
A volt cs. és kir. dunai flottilla maradványaiból 100 fős tiszti és 1200 fős legénységi létszámmal megalakított folyamőrséget – kifelé mint folyamrendészeti és árvízvédelmi szolgálatot - szintén a Belügymisztérium égisze alá rejtették.
Az 590 fős vámőrség, amelyet a 7 vegyesdandáréval megegyező 7 vámőrkerületre tagolva állítottak fel, határrendőr-feladatokat látott el és a Pénzügyminisztérium XIX. osztálya alá tartozott.
A Kereskedelmi Minisztérium keretében működő Légügyi Hivatal a jövendő légierő keretét alkotta.
A katonai középiskolák a Vallás és Közoktatási Minisztérium, a méneskar a földművelési tárca keretében folytatták működésüket.
Gondot jelentett a hadvezetés számára, hogy a békeszerződés megtiltotta minden, a mozgósítás előkészítésével, a hadkötelesek nyilvántartásával foglalkozó szervezet működését. Ez szinte kizárta annak lehetőségét, hogy a tiltott hadihadrendhez szükséges tartalékállomány kiépíthető legyen. Habár titokban történtek erőfeszítések az úgynevezett „népgondozó szervek” hálózatának kiépítésre, s ennek révén az emberanyag nyilvántartására, az érdemi munka a közvetlen ellenőrzés megszűnéséig e téren lehetetlen volt.