A munkaszolgálat az általános hadkötelezettségen alapuló fegyver nélkül, munkával teljesített katonai szolgálat volt, amelyet az I. világháború idején Európa-szerte általánosan alkalmaztak. A katonailag szervezett és katonai fegyelem alatt álló munkásosztagok feladata a hadműveleti területen olyan erődítési, helyreállítási, rakodási és egyéb műszaki munkálatok elvégzése volt, amelyre harcos állományból nem akartak erőket elvonni. A munkásalakulatok a haderő szervezetszerű állományába tartoztak, tagjait a katonáknak járó ellátmány és elbírálás illette meg.
A trianoni katonai korlátozásokkal sújtott M. Kir. Honvédségben a két világháború között nem volt munkaszolgálat. Magyarországon a munkaszolgálat kérdését csak az általános védkötelezettséget ismét törvényerőre emelő 1939. II. tc szervezte újjá. Ez meghatározta a közérdekű munkaszolgálat fogalmát és követelményeit.
A munkaszolgálat szabályozásba tárgyában kiadott kormányrendelet alapján 1939. július 1-jével hadtestenként 1-1 közérdekű munkaszolgálatos (kmsz.) zászlóaljat állítottak fel azon sorkötelesek számára, akik törvényes hadkötelezettségüknek fegyveres szolgálattal nem tehettek eleget. A kmsz zászlóaljak hadtestük számát viselték. A munkaszolgálatosok szolgálatukat egyenruhában teljesítették. Csupán zubbonyuk hajtókáján viselt zöld „M” betű különböztette meg őket a honvédség katonáitól. Az így létrehozott munkaszolgálatnak ekkor – 1939-ben – még semmiféle diszkriminációs jellege nem volt.
A közérdekű munkaszolgálat felállítása azonban egybe esett a zsidók közéleti és gazdasági befolyásának visszaszorítást célzó úgy nevezett zsidótörvények bevezetésével, amelyek hatása rövidesen erőteljesen érezhető volt a hadseregben is.
1941 tavaszára a gyakorlatban kialakult a munkaszolgálatnak 1944 végéig fennállt rendszere. Azok a sorköteles fiatalok, akik származási, nemzetiségi, politikai megbízhatatlansági, erkölcsi, vallási, egészségügyi, stb. okokból törvényes hadkötelezettségüknek fegyveres alakulatoknál nem tehettek eleget, kétéves tényleges katonai szolgálatukat a lakóhelyük szerint illetékes közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljaknál töltötték le. Mozgósításkor a kmsz. zászlóaljak és az erre kijelölt bevonulási központok a tartalékosokból tábori munkásszázadokat állítanak fel. Ezek lehetnek katonai vagy nemzetiségi munkásszázadok. Ide főleg a nemzethűség tekintetében megbízhatatlannak tartott szerb, horvát, román, kisebb számban a szlovák és ruszin nemzetiségű hadköteleseket hívták be. A származásuk alapján zsidónak minősülők a kisegítő munkásszázadokba kaptak behívót. A kikeresztelkedetteket külön századokba osztották be. A politikailag megbízhatatlanok pedig származásukra való tekintet nélkül a különleges munkásszázadokba kerültek. A katonai munkaszolgálatosok nemzeti színű, a zsidók sárga, a keresztények és kikeresztelkedettek fehérkarszalagot viseltek.
1942. évi XIV. törvény törvényerőre emelte azt az 1941 tavasza óta érvényben lévő gyakorlatot miszerint zsidó hadkötelezettek szolgálati kötelezettségüknek a honvédség kötelékében kisegítő szolgálat teljesítésével tesznek eleget. Ezt a szolgálatot rendfokozat, illetőleg karpaszomány nélkül teljesítik akkor is, ha korábban tiszti, tiszthelyettesi, tisztesi rendfokozatot volt, vagy karpaszományt viseltek
1942 tavaszától a munkaszolgálatosok nem kaptak egyenruhát, csupán egy jelzés nélküli katonasapkát, amelyről a zsidók esetében hiányzott a sapkarózsa, mert mint az indoklás mondta: „a nemzeti színekre méltatlanok”.
A 2 magyar hadsereg mozgósítása és frontra küldése erősen érintette a munkaszolgálatos alakulatokat is. 1942 szeptemberében 152 munkaszolgálatos század (kb. 38.000 fő) tartózkodott a hadműveleti területen; 130 kisegítő (zsidó), 16 különleges (politikai) és 6 útkarbantartó (keresztény) munkásszázad. A munkaszolgálatosokat a hadsereg hadtápterületein szállítási munkálatokra, vasútvonalak, hidak, utak javításra, építésére használták A tűzvonalban inkább műszaki munkákat végeztek: lövészárkot ástak, akadályokat emeltek, erődítéseket és fedezékeket építettek. Gyakran aknákat szedtek vagy aknásítottak. Silány élelmezés mellett végeztettek velük olyan nehéz fizikai munkát, amelyben a munkaszolgálatosok nagy része járatlan volt. Mivel a túlzott követelményeket nem tudták teljesíteni súlyos büntetések özönét alkalmazták velük szemben.
Az embertelen bánásmódra, a súlyos visszaélésekre nem volt írásbeli utasítás. A törvényerőre emelt antiszemita intézkedések azonban olyan erkölcsi züllést indítottak el, amely a katonai alárendeltségi viszonyok között különösen a hadműveleti területek szabályozatlan viszonyai mellett súlyos visszaélésekhez vezettek
A Vörös Hadsereg által kikényszerített, mínusz 30 – 35 fokban végrehajtott 1500 km-es visszavonulás során az éhező, beteg emberek nem bírták a fáradalmakat. A 2. magyar hadsereg mintegy 25.000 fős munkaszolgálatos veszteségeinek 90%-a visszavonulás alatt következett be.
A német megszállás a munkaszolgálatban is új helyzetet teremtett. A honvéd kiegészítő parancsnokságok tömegesen hívták be a zsidó férfiakat munkaszolgálatra. A kisegítő munkásszázadok száma az addigi 210-ről 575-re emelkedett. A magyar hadsereg ezzel 125.000 zsidó férfit vont ki a deportálás alól.
Az egyre súlyosbodó hadi helyzet is arra ösztönözte a magyar katonai vezetést, hogy minél több munkaszolgálatost vonjon be az országhatáron folyó erődítési munkálatokba. 1944 májusától egyetemistákból, főiskolásokból és a középiskolák felsőbb évfolyamosaiból szervezett diák- és a még nem sorköteles leventékből álló levente munkásszázadok is dolgoztak a Kárpátokban épülő erődítési rendszereken és más katonai építkezéseken.
A hatalomra jutott nyilas kormányzat 1944 november végére gyakorlatilag felszámolta a kisegítő honvédelmi munkaszolgálat intézményét, amikor a kisegítő munkásszázadok tagjait a munkaszolgálatra alkalmasnak nyilvánított zsidó származású civilekkel együtt átadta a németeteknek, akik kényszermunkásként a mai osztrák-magyar határon épülő védőállás építésére használták fel őket.
Mivel 1944 végére az ország nemzetiségiek által lakott területei már a szovjet csapatok kezére kerültek, és zsidók sem álltak rendelkezésre, a honvédség munkaerőigényeit az idősebb, katonailag ki nem képzett vagy fegyveres szolgálatra alkalmatlan magyar férfiak katonai munkásszázadokba történő behívásával igyekeztek megoldani. A magyarországi harcok alatt a szükséges erődítési munkálatokhoz a honvédelmi törvény alapján általában a helyi lakósságot vették igénybe.
Az 1939-ben létre hozott munkaszolgálat, hamarosan a zsidók, a nemzethűség szempontjából megbízhatatlannak tartott nemzetiségiek és a politikai ellenzék hadseregen belüli hátrányos megkülönböztetésére szolgáló intézménnyé vált. Amelynek nem katonai okai voltak, hanem a zsidótörvények az egész magyar társadalomra gyakorolt bomlasztó hatásának a hadseregen belüli megjelenését tükrözte.