Kedves pedagógusok!
A tankönyv vonalvezetéséhez illeszkedve szeretnénk segítséget nyújtani azzal, hogy a téma szempontjából fontos elemeket bemutatjuk a múzeum honlapján keresztül. A szöveg a középiskola 10. évfolyamos történelem tankkönyv részének szakmailag korrektúrázott változata. (https://www.tankonyvkatalogus.hu/site/kiadvany/FI-504011001_1)
A szabadságharc kezdete
Bécs hallgatólagos támogatásával Josip Jellačić horvát bán hadereje a Balaton déli partján vonult Pest-Buda irányába. A fenyegető veszély elhárítását Batthyány Lajos miniszterelnök vállalta magára. Jellačić seregét 1848. szeptember 29-én Pákozdnál a magyar legénységű császári-királyi és a toborzott honvéd-, illetve önkéntes nemzetőrcsapatok győztes csatában megállították. A Jellačić oldalvédjét adó horvát hadtestet a magyar csapatok néhány nap múlva bekerítették, és megadásra késztették (ozorai diadal). Az uralkodó október 3-án törvénytelennek nyilvánította a magyar ellenállást, és feloszlatta az országgyűlést, az országot haditörvény alá rendelte. Október 6-án Bécsben újabb forradalom tört ki. A Jellačićot követő magyar sereg sokáig nem kapott határozott utasítást, és a tisztikar egy része vonakodott az osztrák földön üldözni a horvát haderőt, s megsegíteni a bécsi forradalmat. Batthyány Lajos lemondását követően a még szeptember 21-én megválasztott, s Batthyány távollétében a végrehajtó hatalmat gyakorló képviselőházi honvédelmi bizottmányt október 8-án az országgyűlés megbízta a végrehajtó hatalom gyakorlásával (ekkortól Országos Honvédelmi Bizottmány), elnökévé Kossuth Lajost választották. Kossuth nyomatékos követelésére a magyar fősereg végül benyomult Ausztriába. Közben a császári királyi hadsereg főparancsnoka a prágai felkelést eltipró Windisch-Grätz herceg lett, aki megállította a támadó magyar hadsereget (schwechati csata, október 30.). A honvédseregben a hadműveletek során emelkedett ki Görgei Artúr, akit Kossuth a vereség után a fel-dunai hadsereg főparancsnokává nevezett ki.
A császári királyi fősereg támadása
1848. december 2-án a Habsburg Birodalom élén uralkodóváltás történt, és a hatalomra lépő osztrák császár, Ferenc József a dinasztia tekintélyét akarta visszaállítani. A fősereg Windisch-Grätz vezetésével betört a Dunántúlra, eközben további császári seregrészek is behatoltak az ország területére. A túlerővel szemben Görgei visszavonta a csapatokat, a folyamatos hátrálással Pest-Buda a császári csapatok kezére került, ezért az előretörő ellenséges csapatok elől az OHB és az országgyűlés a székhelyét Debrecenbe tette át (1849. január). Görgei Artúr hadserege 1849 elején ügyes stratégiai húzással a felvidéki városok irányába csalogatta a császári hadsereg egy részét (téli hadjárat), így elhárult a Debrecen elleni közvetlen támadás veszélye. Görgei északi hadjárata során a bányavárosok (például Körmöcbánya, Besztercebánya), majd Kassa felé fordult, a hadtest még egy bekerítésére irányuló kísérletet is elhárított a (Branyiszkói-hágón.) Az OHB eközben a Tiszántúlon hajtott végre csapatösszevonást, és Kossuth a lengyel emigráció egyik katonai vezetőjét (Henryk Dembińskit) nevezte ki főparancsnoknak. Az ellentámadásra készülő magyar főerőket azonban Kápolnánál február 26–27-én a Windisch-Grätz által vezetett császári csapatok visszavetették.
Erdély védelme és a délvidéki harcok
Erdélyben a románok elutasították az uniót, és fegyveres felkelést kezdtek a császáriak oldalán (október). Erdély teljes elvesztését a székelyek fegyveres ellenállása gátolta meg. Az agyagfalvai székely nemzeti gyűlés határozatban kiállt a magyar szabadságharc mellett, a felfegyverkező székely alakulatok Gábor Áron ágyúöntő műhelyének köszönhetően még tüzérséggel is rendelkeztek. A székely ellenállás lefékezte a császári és a román népfelkelő csapatok támadási lendületét. Decemberben az erdélyi csapatok élére a lengyel származású Bem József (Józef Bem) került. a Partium területéről Bem kisebb sereggel sikeres ellentámadást indított, és karácsonyra visszafoglalta Kolozsvárt. A honvédcsapatok március elejére kiszorították Erdély területéről a császári erőket. A sikeres védekezéshez szükséges megfelelő fegyver- és lőszerutánpótlást az OHB által megszervezett hadiipari üzemek (például a nagyváradi Állami Országos Fegyvergyár) biztosították a honvédségnek. (a fegyvergyártást Láhner György felügyelte.)
Legfontosabb fegyverek:
1842M (Augustin) gyalogsági puska
1824M huszárszablya
A Délvidéken még 1848 júniusában tört ki a szerbek fegyveres felkelése. A szerbek erődített táborokat hoztak létre (pld. Szenttamás), s ezekből kitörve próbálták meghódoltatni a bácskai és bánsági településeket. 1848 októberében a délvidéki császári erők, így Arad és Temesvár őrsége felmondták a engedelmességet a magyar kormánynak, s szövetségre léptek a szerb felkelőkkel. November-december folyamán a magyar csapatok felszámolták a bánsági szerb táborok nagy részét, de döntő sikert nem tudtak elérni. 1849. január közepén az OHB rendeletére a magyar csapatok egy része a Közép-Tiszához vonult, a többiek a Maros vonalát tartották.
A tavaszi hadjárat
1849 áprilisában a honvédsereg a Tiszától az osztrák–magyar határig szorította vissza a császári csapatokat. A tavaszi hadjárat haditervét Klapka György készítette el, a hadműveleteket Görgei Artúr irányította. A közel 50 ezer fős magyar sereg megkísérelte a hasonló létszámú ellenséges erők bekerítését, és az előretörés során számos győzelmet aratott (például hatvani, tápióbicskei ütközet). 1849. április 6-án az isaszegi csatában Windisch-Grätz erői kicsúsztak a bekerítésből, és a császáriak a vereség után visszahúzódtak Pest alá. A hadjárat második szakaszában (komáromi hadművelet) a Duna északi partján Komáromig törtek előre a honvéd hadtestek, miközben több vereséget mértek a császári királyi csapatokra (például nagysallói ütközet). E hadmozdulattal a magyar kézen lévő komáromi erődöt akarták felmenteni, majd ott átkelni a Dunántúlra, és így a visszahúzódó császári fősereg elé akartak kerülni. A Budapestet kiürítő ellenséges csapatok azonban végül elkerülték a bekerítést. A tavaszi hadjárat ennek ellenére látványos sikert hozott, a jól kiképzett császáriak csúfos vereséget szenvedtek. A következő hetekben a honvédseregek Buda alá vonultak, ahol elhúzódó ostrom kezdődött. 1849. május 21-én a szétlőtt várfalakat megrohamozó csapatok többórányi közelharc után bevették a várat. Buda felszabadítása és a délvidéki sikerek nyomán az ország területe érdemben felszabadult.
A rendelkezésre álló ismeretforrások értelmezése: A honvédsereg megszervezése és honvédcsapatok harcászata.
Tüzérség
A katonai vereség
1849. június közepén indult meg a támadás Magyarország ellen. a honvédsereg (közel 160 ezer fő) ellen a császári csapatokat Julius Haynau vezette (170 ezer fő). Az orosz támadó haderőt Paszkevics herceg irányította (200 ezer fő). Haynau a Dunántúlon indított támadást Pest-Buda irányába, az orosz főerők Galícia felől a Felvidékre vonultak be (Kassa, majd Miskolc felé), és kisebb csapatok az erdélyi hágókon keresztül törtek előre. A többirányú támadás megosztotta a magyar véderőt, és a minisztertanácsban heves vita alakult ki a védekezés lehetőségeiről. Görgei a komáromi erődrendszerre akart támaszkodni és Haynaura csapást mérni, de a dunántúli ellenállást sokan ellenezték az orosz offenzíva miatt. A tábornokok egy része délen (Szeged térségében) sürgetett csapatösszevonást, ahol a Tisza és a Maros folyóra támaszkodva lehetett védekezni. Az utóbbi elgondolás már számolt a menekülési lehetőségekkel is az Oszmán Birodalom irányába. Kossuth elfogadta a déli csapatösszevonást, és a déli főerők élére július végén Henryk Dembińskit nevezte ki. Görgei hadserege eközben felvette a harcot a császári sereggel, majd Kossuth utasítására elvonult a dunántúli hadszíntérről. Görgei az egyik csatában súlyos fejsérülést szerzett, ennek ellenére maga vezette csapatait a Felvidéken át a Tiszántúlra, majd Arad felé vonult. Az erdélyi haderő hetekig harcolt hősiesen Bem József irányításával, de az orosz túlerő a hágók elfoglalása után több ütközetben felmorzsolta a védőket. A harcok során hősi halált halt Gábor Áron, és a segesvári ütközetben (július 31.) Petőfi Sándor is életét vesztette. A Szeged feladása után Aradnál tervezett csapatösszevonás nem valósult meg, Dembiński Arad helyett Temesvár felé hátrált, így eltávolodott a beérkező Görgei vezette feldunai hadseregtől. A szabadságharc döntő csatája Temesvár alatt bontakozott ki (augusztus 9.), itt a honvédsereg súlyos vereséget szenvedett. A katonai vereség a politikai összeomlást is felgyorsította, Kossuth átadta a hatalmat Görgeinek. az utolsó napokban sokan emigráltak (például Kossuth, Bem). A harc folytatását reménytelennek látó és az értelmetlen véráldozattól ódzkodó fővezér 1849. augusztus 13-án a szőlősi mezőn csapataival együtt letette a fegyvert az oroszok előtt.