1849. május 21.: Budavár visszafoglalása
1848. december 31-én, amikor Alfred zu Windisch-Grätz hadai a főváros közvetlen közelébe nyomultak előre, a magyar országgyűlés és az Országos Honvédelmi Bizottmány úgy döntött, hogy kiüríti Budát és Pestet, s Debrecenbe vonul vissza. Ennek oka az volt, hogy bizonytalan volt, sikerül-e a császári főerőket a főváros előtt megállítani. Emellett Buda vára a 19. század haditechnikai fejlettségéhez viszonyítva elavultnak számított.
Néhány hónappal később, a dicsőséges tavaszi hadjárat során a magyar seregek több jelentős győzelmet arattak a császári hadak felett, s a magyar honvédség április 26-án Komárom erődje alatt vívta meg a a tavaszi hadjárat utolsó nagy csatáját Ludwig von Welden vezette osztrák erőkkel. Minthogy e győzelmek egyike sem mért végleges érvényű, megsemmisítő csapást a császáriakra, az ellenség üldözése jelentős kockázatokat rejtett magában. Ezért a magyar hadvezetés úgy döntött, hogy ostrom alá veszik, s visszafoglalják Budavárát.
A mintegy 31 000 főt számláló magyar sereg május 4-én vonult fel Budavár falai alá. A várat mindössze 5000 császári katona védte, Heinrich Hentzi vezérőrnagy parancsnoksága alatt. A magyar fővezér, Görgei Artúr, megadásra szólította fel a vár védőit, egyúttal kérte a pesti oldal megkímélését. Hentzi visszautasította a felszólítást.
A harc még május 4-én kezdetét vette, amikor Kmety György hadosztálya egy roham során megkísérelte a vár vízellátását biztosító vízivédmű elfoglalását és lerombolását, próbálkozása azonban sikertelen maradt. Minthogy a felvonult tüzérség tűzereje nem bizonyult elegendőnek, Görgei erősítést kért. Az ostromhoz Komáromból kirendelt nehéztüzérség a Nap-hegyen alakítottak ki lőállást, ahonnan május 16-án vették tűz alá a várfalakat. Az ostrom során Hentzi többször is lövette a pesti rakpart klasszicista épületsorát és a budai Vízivárost.
Az első támadás, melyre május 17–18. folyamán került sor, még sikertelen volt, május 21-én azonban Görgei már győztes rohamot indított. A Nagysándor József vezette I. hadtest sikeresen nyomult be a várba a tüzérség által nyitott résen, s ezzel egyidejűleg az Asbóth Lajos és Leiningen-Westerburg Károly irányította csapatok északi és déli irányból támadták a városkapukat. A harc a magyar honvédek betörésével végleg eldőlt, a császáriak ellenállása fokozatosan felmorzsolódott. A 17 napig tartó ostrom során a magyar honvédség 368 főt vesztett, s nagyjából 700 sebesültet számlált, ellenben a császáriak közül 710-en vesztek oda, köztük Hentzi várparancsnok, s mintegy 4000 fő sebesült meg.
Kép: A magyar I. hadtest csapatainak rohama a Fehérvári rondellánál lőtt rés ellen, 1849. május 21. Jakobey Károly festménye
Budavár visszafoglalása óriási lelkesedést váltott ki az országban, az alig egy hónapja függetlennek deklarált Magyarország visszanyerte saját fővárosát. Kossuth ettől a ténytől az ország nemzetközi elismertségének és a szabadságharc külföldi támogatottságának erősödését várta. A remélt diplomáciai áttörés azonban elmaradt. Katonai szempontból Budavár visszafoglalásának időszerűsége, főleg az ostrom elhúzódása miatt megkérdőjelezhető. Komárom felszabadítását követően a csapatok felszereltsége és a megnyúlt utánpótlási vonalak valószínűleg nem tették volna lehetővé a tavaszi hadjárat folytatását az ország nyugati területein, ugyanakkor a seregek visszafordításával a magyar hadvezetés végleg elvesztette a hadászati kezdeményezést. Utólag, a későbbi fejlemények ismeretében, maga Görgei is taktikai hibának minősítette az elhúzódó ostrom felvállalását.
A főváros visszafoglalásának szimbolikus jelentősége ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen, amit az is bizonyít, hogy 1992 óta a győztes roham évfordulóján, május 21-én ünnepeljük a Magyar Honvédelem Napját.
Kép: Tudósítás Budavár bevételéről, és az azt védő Hentzi vezérőrnagy sebesüléséről, fogságba eséséről. 1849. május 21.